Pünkösd után 9. vasárnap: A vízen járás (Mt 24, 22-34.)
2016. július 17. vasárnap, 10:56 | 
Írta: László atya
A vizek feletti uralom az Isteni erő legtisztább megnyilvánulása az ószövetségben. A víz a tudósok szerint is az élet forrása. Ha új bolygót találnak, az első kérdés, van e rajta víz? Ha igen, akkor van élet is. Aki ura a víznek, az ura az életnek és az élettelen természetnek egyaránt. Isten teremti a vizeket és választja el a szárazföldtől. Aki alkotta, annak ma is van felette uralma. Erről beszél a vízözön, amikor negatív feladatot teljesítenek a vizek. Erről beszél a Vörös tengeren való átkelés, amikor életet ment Isten a vizek feletti hatalmával. Egyúttal világosan üzeni, hogy Mózes Istene a Teremtő Isten. Megáll a Jordán folyása, amikor Józsue átkel rajta a néppel. Lecsendesíti a vihart Jézus a Genezáreti tavon, ezzel jelezve isteni hatalmát.
Amikor Jézus a vízen jár, üzeni mindenkinek, hogy ő a Teremtő, ura a mélységeknek, nincs oka annak a félelemre, aki hisz benne. Rengeteg félelem van bennünk, éppen úgy, mint az apostolokban is volt. Van jogos félelem is. Aki nem tud úszni, joggal fél a víztől. Aki nem tanult, az, az év végi bizonyítványtól, vagy az iskolától. Akit már megharapott kutya, az is jobban fél majd utána minden állattól.
Sokszor csak látszat a félelem. Gyenge emberekről azt hisszük, hogy gyávák. Fiúknál ez különösen megalázó jelző. Sanyi – csendes fiú. Nem erős alkatú, ha csak lehetett, kerülte az összeütközéseket. A többiek emiatt sokszor kinevették, máskor ijesztgették, néha kihasználták a jóságát. Egyik reggel újsághír: egy 12 éves fiú kimentett a folyóból egy 5 éves kislányt, aki papírcsónakjait úsztatgatva, belecsúszott a vízbe. Sanyi volt az. A többiek gratuláltak neki. Nem néztük ki belőled, hogy ilyen bátor vagy! – mondták neki. Tudok úszni, tanultam életmentést is, és édesapám is ott volt velem, tudtam, hogy ha baj van, számíthatok rá.
Valahogy így volt ezzel Péter is, amikor Jézus felé indult a vízen. Olyasmit tett, amit addig nem. Isten újszerű megoldásokra hív. Ehhez vállalni kell a feléje való haladás kockázatát is. Három lelkiállapot fedezhető fel a történetben. A félelem után a megnyugvást Jézus adja, amikor azt mondja: Én vagyok, ne féljetek! Feltámadása után minden alkalommal így köszönti tanítványait. A feltámadott test mássága félelmet keltett bennük. Jézus hangja megnyugtató. Fontos, hogy beszélgessünk vele rendszeresen.
Ő maga is ezt teszi. Épp a mai történet előtt, amikor hazaküldi a népet, előre küldi a tanítványokat, ő maga pedig elmegy imádkozni. Az emberekkel való foglalkozás igényli az Istennel való együttlétet is. Jézust az Atya küldi az emberekhez. Valahányszor emberfeletti dolgot tesz, vagy arra készül, visszatér az Atyához az imában. Miért? Hogy helyére tegyen mindent. Hogy el se bízza magát, de kétségbe se essék. Mauriac, francia íróról olvassuk, hogy délutánonként rendszeresen egy órát imádkozott a templomban. Ezek a templomlátogatások az én kikötőim. Erőt gyűjtök az estéhez és az ébredéshez.
Péter is a megnyugvást keresi: Ha te vagy… + 1 bizonyítékot, megerősítést kér. Pedig pár órával ezelőtt, a kenyérszaporításkor már megtapasztalta Jézus Istenségét. Nem biztos a hite. A kétely a hullámzás hatására fel is erősödik, és merülni kezd. A kíváncsiság nem tart fenn. A félelem után jön a kétségbeesés. A kételkedés a csoda halála. Bizonytalan hittel nem lehet fennmaradni a veszélyek között. Jézus szóvá is teszi: Kicsinyhitű! Miért kételkedtél?
Vigasztalás ez a történet nekünk, kishitű embereknek. Isten akkor sem hagy el, amikor kétségbeesünk. Ugyanakkor lecke is Péternek. Aki maga is kudarcot vallott már, az nem fog egyhamar másokat kinevetni, megítélni. Egy kisfiúról olvastam, hogy építőjátékot kapott névnapjára. Nagyon örül neki, és szebbnél-szebb dolgokat épített belőle. Kisöccse is próbálkozott, de neki nem sikerült. Bátyja kinevette: ügyetlen vagy, menj innen, ne rontsd el a játékomat!. Még aznap édesapja a kerítést festette. A kisfiúnak is tetszett a munka, és szeretett volna segíteni. Apja meg is engedte. De amikor látta, hogy mennyire csíkos, egyenetlen a fia festése, szinte ugyanazokkal a szavakkal küldte el, mint ő a testvérét. Peti, a kisfiú, lógó orral ment el. Eszébe jutott kisöccse. Biztosan neki is ugyanígy fájt, amikor nem engedte, hogy játsszon a játékával. Megkereste: Gyere, megtanítalak szépen összeszerelni az építőjátékot. Nagy örömöt szerzett vele öccsének.
Valahogy így tesz Jézus is Péterrel. Alkalmat ad neki itt, a vízen járás után is, hogy helyre tegye magát. Meg is vallja hitét, majd a feltámadás után – hiszen még egyszer megbotlik a hite a főpap udvarában – újra megvallja: Te valóban Isten Fia vagy! Ezt az utat kell nekünk is járnunk. Meg- meggyengül a hitünk. Fontos, hogy újra, meg újra megvalljuk hitünket, nem feledve, hogy kicsoda Jézus, sem azt, hogy az ő erejével lehetünk csak igazán hatékonyak.
