Pünkösd után 11. vasárnap: a szívtelen szolga példabeszéde (Mt 18, 23-25.)
2016. július 31. vasárnap, 15:50 | 
Írta: László atya
Ma egyre többször hangzik el, hogy pazarlóak vagyunk a vízzel, az energiával, az élelemmel, holott takarékoskodni kellene ezekkel, mert fogytán vannak a föld készletei… A mai evangéliumban arról hallottunk, hogy van valami, amivel nem szabad takarékoskodni: a megbocsátó szeretettel.
Ma Jézustól tanuljunk nagyvonalúságot. Ő példát ad akkor, amikor a házasságtörő asszonyt nem ítéli el, sőt másoknak sem engedi ezt, hanem esélyt ad neki az életre: ”Menj, én sem ítéllek el!” Pétert rendreutasítja, amikor kardot ránt az olajfák hegyén: „Tedd hüvelyébe kardodat, mert aki kardot ránt, kard által vész el!” Keresztelő János a keresztény alapmagatartást így határozza meg: „Neki (Jézusnak) növekednie kell, nekem pedig kisebbednem!” Mondja ezt az az ember, akiről Jézus azt mondta, hogy emberek szülöttei közül nem született nagyobb nála. Szent Pál a keresztény magatartásmintát a szeretethimnuszban fogalmazza meg: ”… nem féltékeny, nem keresi a magáét, a rosszat fel nem rója…”
A világ más mértékkel mér. Zsarnokság, szívtelenség, lefelé taposni, felfelé hízelegni… Isten nem látható = tehát nincs is. Helyébe lépek én. Mint a fáraó a csapásoknál. Megkeményítem a szívem. – „Köztetek másképp legyen: aki első akar lenni, legyen a többiek szolgája…” Egy erőszakos, dicsekvő korban élünk. Ilyen volt Krisztus kora is. Ő tudott abban a korban is szelíd, megbocsátó szívű lenni.
Hogyan? Soha sem feledte az Atya, a példabeszédbeli Úr példáját. Azt, hogy ő mennyivel többet engedett el nekünk. A megbocsátás nem valami extra, nemes gesztus, hanem a keresztény ember alapvető kötelessége. A középkori Németországban volt egy külön nap a kibékülésre: a kiengesztelődés napja. A szerzetesek a nagyböjt kezdetén ma is megteszik ezt minden kolostorban. Ennek jele a római katolikus szertartásban a hamvazás. Emlékezetet minket arra, hogy honnan jöttünk és hogy hová megyünk. A harangszó ma is a békekötésre hív egymással, és Isten megbocsátó szeretetére emlékezetet minket.
A legszebb hitvallás egy keresztény ember részéről, ha tud megbocsátani. A mindennapi kenyér és a mindennapi megbocsátás összetartozik. Az érdemli meg a mindennapi kenyerét, akiben megvan a mindennapi megbocsátás. Ez nem teljesítményfüggő. Megbocsátok, ha… Nincs ha. Megbocsátok, mert Isten nekem is annyiszor bocsájt meg, ahányszor kérem. Nem az számít, mit tett a másik, hanem az, hogy mit teszek én?!
Hogyan képes az ember a mindennapi megbocsátásra? Magától sehogy. Önmagunktól úgy cselekszünk, mint a példabeszédbeli szívtelen szolga. Ráadásul abban is hasonlóak vagyunk, – amikor haragot, sértést hordozunk magunkban, meg nem bocsátva egymásnak, – hogy feledjük urunk irgalmasságát, nagyvonalú szeretetét. Ezért is nagyon fontos minden nap felnézni az égre az imádságban. Fontos az esti lelkiismeret vizsgálat. hogy ne vigyünk át aggódást, félelmet, fájdalmat, sértést, bánatot, haragot a másik napra. Nem biztos, hogy lesz számunkra másik nap. Minden este úgy feküdjetek le, mintha ez lett volna életetek utolsó napja, és úgy ébredjetek, hogy a mai nap Isten ajándéka, hiszen már tegnap elvehette volna az életünket.
A rendszeres vasárnapi templomba jövetel ugyanilyen fontos. A meghajlás, a keresztvetés, a mellettem ülő imája, éneke megerősít abban, hogy érdemes jónak lenni. Lenn és fenn, Isten és ember helyét és értékét folyamatosan tudatosítani kell. Ha nem tesszük, magunkat nagyobbnak, vagy kisebbnek kezdjük érezni a valóságnál, Isten hasonlóképpen. Így születik a gőg, a nagyképűség, az elbizakodottság, amely az ítélkezésnek, a másik lenézésének, kihasználásának az alapja.
A mai evangélium arra figyelmeztet, hogy lelkileg, emberileg csak Istenre figyelő, alázatos, megbocsátó szeretettel lehetünk. Persze ez a megbocsátó jóság nem jelenti azt, hogy félre kell tenni az okosságot, a józanságot. Szent Ágoston nagyon szépen írja: „A bűnt utálom, a bűnöst azonban szeretem!” Lefordítva ezt a gyermeknevelés mindennapjaira: Amit tettél, az rossz, és büntetés jár érte. Szeretlek, és ezért nem mindegy mit teszel. Szeretném, ha jó ember lennél! Ezért igyekszem javítani rajtad, minden rosszaságod után, hogy ezután már kevesebb legyen benned a rossz, és több a jó. Az Isten is így cselekszik: megbocsájt, esélyt ad, de tetteinknek következményei is vannak, és azt viselnünk kell.
