Miatyánk 2.: Szenteltessék meg a te neved…
2017. március 12. vasárnap, 12:50 | 
Írta: László atya
Ez a Miatyánk első kérése. Ennyire fontos az Isten neve? Fontosabb, mint a mindennapi kenyér? – Igen. Ahol az Isten neve nem szent, ott semmi nem szent: sem az élet, sem a tulajdon, sem a szeretetkapcsolatok…Ott az ember állattá aljasul. Isten léte tesz emberré. Attól vagyok ember, hogy van Istenem, és őt megvallom. Ez a legfontosabb emberi szükséglet. Tudni, hogy van és szeret. Radnóti Miklós: „Oly korban éltem én e földön, mikor az ember úgy elaljasult…” Vége a magától értetődő Istennek. Nincs beépítve általam is azonnal látható módon a világba, az életbe. A sajátomba sem. A bűn óta ki kell mondani, hogy van Isten, és hogy Szent az Isten, mert a bűnnel elhomályosult a látásunk.
Amíg el nem fogadom, hogy van Isten és ő az életem Ura, addig mindentől függök: horoszkóp, tőzsde, autó, hatalom, pénz… Porszemként sodor az élet. Ha segítségül hívjuk a nevét, Isten tenyerére lépek. Kitágul a világ, tervezhető lesz az élet. Életem kilátása a végtelenbe nyílik. Ha van és Szent az Isten számomra, akkor vagyok én is valaki. Egyébként csak egy a gyerekek vagy öregek tömegéből. Az ő léte az alap. Erre állva építhetjük meg életünk alapját.
A Te neved… A mi Atyánknak van neve. Nem fél a világosságtól. Velünk van, értünk van. Ami névtelen, az a gonoszság. Amikor elhatalmasodik a névtelenség, akkor születik a terror, a diktatúra: parancsra tettem…, nincs felelős. Ezért veszélyesek a névtelen vallások. A mi Istenünknek van neve. Szeretete személyes szeretet.
Ha szent az ő neve, nem kell külön nevet szerezni magamnak. Isten nélkül nagynak lenni – rekordok könyvébe bekerülni, modern bábeli tornyot építeni. Korunkban nagy divat az arculat építés. A létnél fontosabb lett a látszat. Iparágak épültek arra, hogy mást tudjunk mutatni, mint amik vagyunk. Ha Isten nevéről megemlékezünk, megszabadulunk holdkóros álmainktól. Az apostoloknak mondja Jézus:” Ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek is engedelmeskednek nektek, hanem annak, hogy nevetek fel van írva a mennyben.” A középkori festők ezért nem írták alá képeiket, mert hittek abban, hogy a mennyei aláírás fontosabb. Az Isten neve legyen nagy, és én vele növök. Az Istenben gazdagodni. Ez az igazi növekedés.
A megszentelés ellentéte a megszentségtelenítés. Hogyan történhet ez? Pl. közönnyel – figyelemre sem méltatom az Isten az életemben. Haragos vagyok – gyűlölöm az Istent. Időnként szófecsérlő, máskor hitvalló módon beszélek Istenről. Világunkban egyre nagyobb a félelem az őszinte, tiszta beszédtől. A világos, tiszta szó, amikor tudunk igent mondani arra, amire Isten hív minket, és nemet arra, amit tilt nekünk – ez a nevének megszentelése a mindennapokban. A nagyböjti szent idő ebben segít minket.
Amíg a Miatyánkot komolyan veszem, kimondom, tisztelem, megélem Isten jelenlétét. Ebben a névben erő van. Erőforrása volt az apostoloknak, prófétáknak, vértanúknak, hitvallóknak évezdereken át. Összeköti a hívőket, szétválasztja a hitetleneket. Ora et labora=Imádkozzál és dolgozzál! – ebben a sorrendben. Először ismerd fel, imádd az Istent. Aztán vele indulj a munkába. Vele a munka nem teher, a halál nem tragédia, a megbocsátás nem lehetetlen.
Isten nevét hiteles tettekkel kell megszentelni. Tetteinkkel tesszük láthatóvá a láthatatlan Istent a világban. Krisztus nem írt könyvet. Az apostolokat és általuk minket küld. „úgy világoskodjék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket, és dicsőítsék Atyátokat, ki mennyekben vagyon!”- hangzik el a püspöki liturgia kezdetén. „Vedd ezt az égő gyertyát és igyekezzél egész életedben a hit és a jócselekedetek világosságával tündökölni!”- mondta a pap a kereszteléskor mindnyájunknak.
Isten neve folyamatosan megreformálandó önmagunkban és a világban. Hitelesítenünk kell. „Csókot sem adok neked, mint Júdás, hanem mint ama gonosztevő, megvallak téged…” – imádkozzuk a Szent Liturgiában. Ezt a nevet legtisztábban az egyházban lehet kimondani. Az egyház feladata, hogy megőrizze tisztán a világban ezt a nevet. Az egyház tagjaként feladatunk kimondani és megszentelni a mindennapok igaz életével Isten szent nevét. Ezzel adunk cselekvő választ az úrnak, aki alkotott és fenntart mindeneket.
