Nagypéntek 2017. Győr
2017. április 15. szombat, 07:56 | 
Írta: László atya
Ha egy újságíró tudósítana a nagypénteki eseményekről, akkor a cikkben hét kérdésre kellene választ találnunk: Ki? Mit? Mikor? Hol? Kivel? Hogyan? Miért? – cselekedett. Keressük most meg ezekre a kérdésekre mi is a választ, hogy jobban lássuk nagypéntek üzenetét.
Ki? – Jézus Krisztus. Talán valami gonosztevő? Lázító? Bajkeverő? Egyik sem. Még Pilátus sem talál bűnt benne. Ártatlan. A jobb lator még társát is leszidja, mert velük egy szinten beszél Jézusról, holott ő „semmi rosszat nem tett”. Ki ő? A názáreti ács fia, ugyanakkor az Isten Fia is. A százados is megvallja: „Valóban Isten fia volt ez!”- holott éppen arról híresek a római katonák, hogy nem lehet elámítani őket. Isten Fia: ezt jelzi a Szent Sátor függönye is, amely Jézus halálakor kettéhasadt, jelezvén, hogy vége az ószövetségnek és elkezdődött az Új Szövetség. Ezt jelzik a Jézus halálakor megnyíló sírok, a megjelenő halottak lelkei.
Mit tett? – Életét adta. Előre megfontolt szándékkal – ez lenne a jelenlegi jogi minősítése tettének. Nem véletlenül hal meg. Nem csak sodorják az események. A keresztút, a halál olyan nyomok, amelyet nem lehet kitörölni az emberiség emlékezetéből. Nagyon fájdalmas utat választ Jézus a halálig. Ahogyan az ószövetségi ártatlan áldozatok vére eltakarta az elkövetett bűnt, úgy Jézus vére eltakarja minden kor minden emberének bűnét, és esélyt ad mindannyiunknak az örök életre.
Mikor történik mindez? – Amikor mindenki csalódott már szinte mindenben. A rómaiak és a görögök az isteneikben. Megmászták az Olimposzt, és nem találták ott őket. A zsidó vezetők csalódtak Jézusban. Politikai Messiást vártak, aki lerázza Róma zsarnokságát a nyakukból. Ehelyett jött egy mezítlábas, szelíd csodatévő, aki a szeretet forradalmát hirdeti. Akkor, amikor Júdás is csalódott Mesterében. Akkor, amikor úgy látszott, hogy mindennek vége van. Isten ideje ekkor kezdődik. Amikor a mi óránk már lejár, neki még van ideje és lehetősége.
Hol? – Jeruzsálemben. A Béke városában. Ahol azóta sincs béke, mert nem az ő lelkületével élnek, szeretnek, szenvednek az emberek. Azon a hegyen, ahol Ábrahám feláldozni készült a fiát, Izsákot. Ott, hol az Isten megmutatta, hogy mindent vissza tud adni, még az elveszettnek hitt életet is. Ott, ahol a próféták közül oly sokan haltak meg, mert a választott nép vezetői nem értették meg őket és Isten igaz üzenetét.
Kivel? – Két gonosztevővel, akiket akkor látott életében először. Néhány részvéttel teljes asszonnyal, akik a női lélek finom megérzésével még ekkor is érezték szeretetének vonzását. Édesanyja és János apostol által kísérve. A százados, a katonák és az őrjöngő tömeg által körülvéve, no meg a főpapok és írástudók által kísérve, akik még a kivégzésekor is meg akarták mutatni, hogy ők a nép vezetői.
Hogyan? – Rengeteg szenvedéssel: ostorozás, töviskoronázás, ütlegek, keresztút. Háromszor is beleroskad a kereszt terhébe. A szegek átjárják kezét és lábát. De talán még nagyobb a testi szenvedéstől a lelki szenvedése. A szégyen, a megalázás. Tanítványai elfutnak, elárulják. Egyedül marad. A félelem és a lelki fájdalom átpréseli bőre pólusain a vért az Olajfák hegyén. Mindezt önként, szabadon.
Miért? – Inkább Kiért? – Értem. Nem azért, mert megérdemlem. Azért, mert nagyon szeret. Jobban, mint a saját életét. Meghal, hogy én élhessek. Ez a szeretet felsőfoka. A kereszt nem a szégyen fája. A keresztény ember jelképe, a szeretet csúcsa. Ennél magasabbra nem lehet nőni. A győzelem fája. Legyőzte halállal a halált! Kiért halt meg? – Mindenkiért. Ádámért, és minden emberért. Ezért ábrázolják az ikonfestők a kereszten Jézus lába alatt Ádám koponyáját, melyre a Jézus oldalából kifolyó vér rácseppen, új életet adva számára.
Ez a szenvedés és halál életadó. Jézus áldozata értünk van. Helyettünk hal meg. A mi életünk kölcsönbe kapott élet. Adósai vagyunk vele annak, aki meghalt helyettünk. Ez a sír kötelez minket a mindennapi hálaadásra. Nem miénk az életünk. Nem élhetünk akárhogyan. Ajándékba kaptuk. A szentsír előtt térdelve látszik igazán, milyen drága a mi életünk. Rajtam áll, hogyan bánok az életemmel, ezzel az egyszeri, hatalmas lehetőséggel!
