Pünkösd után 16. vasárnap A talentumok példabeszéde (Mt 25,14-30.)
2014. szeptember 29. hétfő, 07:04 | Írta: László atya
Jézustól többször is megkérdezték, hogy mikor lesz a világ vége? Ezzel a példabeszéddel arra akarja figyelmeztetni hallgatóit és minket is, hogy nem az a kérdés, hogy mikor lesz, hanem az, hogy: Hogyan éltél? Hogyan gazdálkodtál az életeddel, amit Istentől kaptál? Néhány alapinformációt tartalmaz ez a példabeszéd arról, hogy mit is kaptunk, hogyan kaptuk?
Sokan – olvasva ezt a történetet -, Isten szigorát jegyzik csak meg. Pedig az első, a második és a harmadik üzenet nem ez. Első üzenet a példabeszédből: mindenki kap valamit Istentől. Nincs üres élet. Nincs értelmetlen élet, csak meg nem értett élet van.
Isten nem egy kaptafára dolgozik. Nem egyformán ad mindenkinek, hanem kinek-kinek rátermettsége szerint. A totalitárius elnyomó rendszerek akarták mindig egyformára szabni az embereket, hogy bábuként mozgassák őket. Isten nem kényúr. A szeretet mindenkivel személy szerint törődik. Nem is egyformán kér majd számon. Éppen ezért nincs jogom sem magam, másokkal mérni, sem másokat ítélni. Isten a tudója annak, ki mennyit kapott. Ő adta az életet és annak minden esélyét. Ő kérheti egyedül számon.
Felnőtt keresztény embernek feladata megkeresni életében Isten szándékát, ajándékait. Megköszönni, és megvalósítani legjobb tudása szerint. Nem csak, és nem elsősorban azért, mert Isten számon kéri majd éltünk végén, hanem azért, mert Isten tudja legjobban, hogy mire vagyok képes, és mi nekem a legjobb. Eszerint adta ajándékait, hívott meg feladatra. Ezt megtenni mások örömét, a világ haladását és a magam boldogságát jelenti. Ezért kell megkeresnem ezt az isteni akaratot életemben.
A leprások apostola néven nemrég halt meg egy férfi francia földön. Az élete úgy indult, mint bármely francia jobb módú fiatalé. Annak rendje-módja szerint megtalálta kedvesét. Nászútra Afrikába mentek. Itt találkoztak a leprával. Akkora nyomott hagyott benne ez a gyógyíthatatlan betegség, hogy egész életét a meggyógyításukra szentelte. Három milliárd frankot gyűjtött össze, 622 lepratelepet hozott létre, és több mint egy millió leprás neki köszönheti, hogy kigyógyult betegségéből. Mindez történt azért, mert felismerte egy leprással való találkozás során, hogy ennek a betegnek segítségre van szüksége, és tette, ami tőle tellett. Honnan indult minden? Egy nászútról, amely eredeti rendeltetése szerint egészen másról szól.
Megkeresni és használni Isten ajándékait, és nem várni többre, másra, nagyobbra, jobbra. Annyit használjunk, amennyink van. Sokan mondják: de jó lenne, ha másutt élnék, gazdagabb, erősebb, okosabb lennék. Nem is gondolnánk, hogy tőlünk sokkal szegényebbek, betegebbek mennyivel boldogabbak! Egy francia család várta a század közepén a harmadik gyermekét. Nagy volt mindenki megdöbbenése, amikor megszületett. Keze helyén csak vállcsonkok voltak. Lábai nem nőttek, csak egyik combjának a csonkja. Mit fogtok vele tenni? – kérdezték a szomszédok. Szeretni fogjuk, mint a többit! – volt a szülők válasza. És a szeretet művészt formált belőle. Szájjal fest, ír, még varrni is megtanult. Ép kezű társait győzi le rajzversenyeken, pedig neki az ecset vállcsonkjára van erősítve. Minden nap hálát ad Istennek, hogy van, és boldogan alszik el.
Ép kézzel, lábbal mennyit elégedetlenkedünk! Mennyivel kevesebbet teszünk a szépért és a jóért! Mennyivel ritkábban adunk hálát azért, hogy vagyunk, és mennyivel ritkábban alszunk el boldogan! Van még tanulnivalónk. Egy-egy fogyatékkal élő ember a környezetünkben jó tükör saját értékeink felismerésére, megbecsülésére és felhasználására.
Kétszer is elhangzik a dicséret a példabeszédben. Tanuljuk meg felismerni mások értékeit, és nemcsak felismerni, hanem elismerni is azokat. Van, aki úgy éli le az életét, hogy soha, senkit meg nem dicsér, nem veszi észre a szépet és a jót. Meglátni és kimondani a szépet és a jót – ez az alapja annak, hogy jobb legyen a világ. Beszélni, sokat beszélni a Legfőbb Jóról, az Istenről – e nélkül nem hallanak róla mások. Nem ítélni, hanem felismerni mindenkiben az értéket.
A kevélység – amikor magamhoz mérem a világot – öntörvényűvé tesz, amely hosszú távon öngyilkosság. A görög bölcs azt írja: „A kevély törpékhez méri magát, és ráadásul még magas sarkú cipőt is visel hozzá”. Ellenszere a mindennapi hálaadás. Istenhez mérem magam, és leborulok. Ennek jele a kereszt. Legyen ott ne csak a szobánkban, a nyakunkban, hanem a szívünkben is, hogy talentumainkat Istentől fogadjuk, felismerjük és kamatoztassuk.
Polgári László
Példabeszéd a talentumokról Példabeszéd a talentumokról. Úgy lesz akkor, mint azzal az emberrel, aki idegenbe készül. Összehívta szolgáit s átadta nekik vagyonát. * 15. Egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettõt, a harmadiknak csak egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán elutazott. * 16. Aki öt talentumot kapott, menten kereskedni kezdett vele és másik ötöt nyert rajta. * 17. Ugyanígy, aki kettõt kapott, másik kettõt szerzett. * 18. Aki pedig egyet kapott, elment gödröt ásott és elrejtette urának pénzét. * 19. Hosszú idõ múlva megjött a szolgák ura és számadást tartott velük. * 20. Jött, aki öt talentumot kapott, és fölmutatta a másik öt talentumot: Uram, öt talentumot adtál, nézd, másik ötöt nyertem rajta. * 21. Jól van, te hûséges, derék szolga! – mondta neki ura, mivel kevésben hû voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe. * 22. Jött az is aki két talentumot kapott, és így szólt: Uram két talentumot adtál, nézd, másik kettõt szereztem. * 23. Jól van, te hûséges, derék szolga! – mondotta neki ura, mivel kevésbé hû voltál sokat bízok rád: menj be urad örömébe. * 24. Végre jött az is, aki csak egy talentumot kapott és így szólt: Uram, tudtam, hogy szigorú ember vagy: aratsz, ahol nem vetettél, és gyûjtesz, ahol nem szórtál. * 25. Ezért félelmemben menten a földbe ástam talentumodat. Itt van, ami a tiéd. * 26. Te haszontalan lusta szolga! – kiáltott rá ura, tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, és gyûjtök, ahol nem szórtam? * 27. Oda kellett volna adnod pénzemet a pénzváltóknak, hogy hazatérve kamatostul kapjam vissza a magamét. * 28. Vegyétek csak el tõle a talentumot, és adjátok annak, akinek tíz talentuma van! * 29. Mindannak ugyanis, akinek van, még adnak, hogy bõvelkedjék; akinek pedig nincsen, attól még azt is elveszik, amije van. * 30. Ezt a haszontalan szolgát pedig vessétek ki a külsõ sötétségre! Ott sírás és fogcsikorgatás lesz. *
Puszta Sándor: DONUM
Kaptál egy arcot
apád anyád arca
kaptál egy nevet
hordozd becsülettel
kaptál egy kezet
ne ereszd el ne ereszd el
kaptál egy szívet
igazíts rajta ha tudsz
kaptál egy világot
javíts rajta ha tudsz
kaptál egy életet
viseld el ha tudod
kaptál egy napot
még mindent jóvátehetsz