A kereszt üzenete: keresztfelmagasztalás utáni vasárnap

2014. szeptember 21. vasárnap, 21:56 | Írta: László atya

A kereszt alsó, földbe ásott szára arról beszél, hogy két lábbal a földön kell állni. Magyarnak lenni, embernek lenni, ismerni és szeretni ezt a nyelvet, ezt a hazát. Otthon lenni ebben az országban, ebben a világban. Itt vezet az út az égbe. Ezt nem lehet átugrani senkinek sem. Jézus sem kerülte ki. Ő is belegyökerezett egy családba, egy népbe. Üzenetértéke van ennek. Meg akar tanítani bennünket arra, hogy honnan lehet elindulni. Ott kell otthon lenni a világban, ahol a nyelvünket megtanultuk. A józanság, az okosság erényét jelzi nekünk a kereszt földbe ásott szára. A részeg, aki nem józan, az nem tudja, hogy honnan jött, és merre van hazafelé. Ne legyünk ilyenek! Az ital, a tudatmódosító szerek legnagyobb veszélye nem a testi egészség rombolása. Az is nagy veszély! De ettől nagyobb baj az, hogy felelőtlenné tesznek, s elfeledjük, hogy honnan jöttünk és hová megyünk. Ettől kezdve sodródunk, előbb-utóbb pedig elsodor az élet.

Jóska bácsiról olvastam, hogy a felesége beküldte a városba vásárolni. Igen ám, de mire odaért, elejtette, hogy miért is jött. Szerencsére azt nem felejtette el, hogy honnan jött. A következő busszal hazament, és megkérdezte a feleségét, hogy mit is kellett volna vásárolnia? Most már fel is írta. Velünk is előfordul, hogy elfeledjük: miért is vagyunk ezen a világon? Ilyenkor tudni kell visszamenni oda, ahonnan elindultunk: a szülőföld, a templom, az egyház segít, hogy választ kapjunk az élet alapvető kérdéseire: Honnan vagyunk? Hová megyünk? Mert csak ezek ismeretében tudjuk eldönteni, hogy hogyan járjuk életutunkat!

A bűn gondolatát forgató Káint figyelmezteti az Isten: emeld fel a fejed! Minél lejjebb hajtjuk a fejünket, annál kisebb területet látunk a világból. Beszűkül a látókörünk. A kereszt felső szára azt jelzi: ember, emeld fel a fejedet! A gimnázium nyári szüneteiben műtős voltam egy kórházban. Időnként odaültettek öngyilkosjelöltek mellé, nehogy éjszaka valami megbocsáthatatlant tegyenek megint magukkal. Előbb-utóbb arra terelődött a szó, hogy miért is tette? Kiderült, hogy valami nagyon pici dolog miatt, de ő akkor azt gondolta, hogy ott vége. Nincs tovább. Zsákutca. Nem emelte föl a fejét, és nem vette észre, hogy nem is olyan nagy az a probléma, át lehetne ugrani, sőt két oldalról ki is lehet kerülni. Az életben rengeteg megoldás van.

Tolsztoj a halálos ágyán felolvastatta a feleségével a három lányának a tékozló fiú példabeszédét. „Ez az én igazi örökségem számotokra”- mondta. Amikor mindenki elítél benneteket, amikor már senki sincs mellettetek, ne felejtsétek el, hogy az Isten akkor is veletek van, megbocsát, szeret és hazavár. Fölemelni hát a fejet, és nem elfelejteni, hogy az Isten megbocsát, szeret, hazavár, velünk van. Ez a kereszt felfelé mutató ágának az üzenete.

Egy nagyon érdekes dolgot olvastam egy Miatyánk kommentárban. „Nézd meg a csirkét. Egyetlen korty vizet sem tud lenyelni anélkül, hogy föl ne emelné a fejét az égre.” Persze nem imádkozik, de azért nekem azóta a csirke folyamatosan példakép, hogy föl kell emelni a fejet. Amikor ételhez nyúl az ember, hálaadással venni a mindennapok kenyerét, mert az Isten ajándéka. Tehát, két lábbal a földön állni, de újra meg újra minden élethelyzetben felnézni az égre. Az Istennel szeretni a társat, a gyermeket, végezni a munkát, amikor kinyitja az ember a könyvet, amikor bezárja, amikor elindul valahová, mikor hazaérkezik: mindent az Istennel. Az Istennel indulni és érkezni. Amikor fölemelem a fejem, a végtelenség távlatába állítok be mindent, ami körülöttem történik. Fölemelni a fejem, ez azt is jelenti, hogy megnézem: az, amin gondolkodom, az, ami bánt, az, ami fáj, az az örökkévalóság szemüvegén keresztül nézve kicsi vagy nagy. És átrendeződnek az élet dolgai. Használjuk ezt a szűrőt, mert egyensúlyt jelent, és irányban tartja életünket.

Amikor az ember lenéz, vagyis tudja, hogy hol van, fölnéz, tudja, hogy hová megy, akkor fogja tudni – és a keresztnek a két oldalsó szára erről beszél –, hogy hogyan szeressen, hogyan tegyen jót, hogyan és mit is csináljon, hogy ne folyjon ki fölöslegesen a kezéből az idő.

A másik ember az Istentől nekünk címzett ajándék. Meg kell nézni, és meg kell tanulni szeretni. A példa az irgalmas szamaritánus példabeszéde, vagy a Miatyánk. „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg a mi vétkeinket, amint mi is megbocsátunk az ellenünk vétőknek!” Mindennapi kenyér, és mindennapi megbocsátás összetartozik. Aki megbocsátás nélkül eszi a mindennapi kenyerét, – és ezt nem én mondom, hanem Aranyszájú Szent János, – az nem az üdvösségére eszi. A mindennapi kenyérhez ugyanezen a szinten hozzátartozik a mindennapi megbocsátás. Orvosok is mondják, de a legnagyobb orvos, Jézus először, hogy: „ne nyugodjék le a Nap haragotok fölött”. Merni kell szeretni, bátran, számolgatás nélkül, szolgáló szeretettel. Jézus az utolsó vacsorán a lábmosás gesztusával erre a szolgáló szeretetre akarta megtanítani az apostolokat és rajtuk keresztül bennünket.

A kereszt közepe, az ég és a föld metszéspontja. Jézusban találkozott minden, ami a mennyben és a földön van. Ha érteni akarjuk az égi és a földi lét értelmét, hozzá kell odatalálni. Tőle kell megkérdezni a hétköznapok és az ünnepnapok, a jó és rossz események koordinátáit. Iránytű a kereszt, de csak akkor hatékony, ha rendszeresen használjuk, és segítségével határozzuk meg a tagnap értékét és a holnap tennivalóit.