december 25. „Te Betlehem, Júda földje, nem vagy legkisebb Júda fejedelmi városai között…(Mt 2,1-12.)
2014. december 24. szerda, 12:36 | 
Írta: László atya
Az éjszaka sötétje általában félelmetes. Karácsony éjjele mégis szelíd, békés. Miért? Hideg is van. Sötét is van. De ez nem rideg, bántó sötétség. Krisztus mosolya, a pásztorok éneke, a királyok lovainak patkózaja töltik be. Igaz, ahhoz, hogy ezt meghalljuk, csendben kell lenni.
Minden éjszaka értelmet kap ettől az éjtől. Nincs ok többé a félelemre, mert „Velünk az Isten!”. Nem kilátástalan többé a holnap. Jézus a mi életünk éjszakáiba, nehéz időszakaiba is eljön. Ezért örülnek különösen a mai estének az öregek. Nagy békesség járja át a lelküket, ha a holnapra, arra az örök holnapra gondolnak.
Csöndes ez az éj, de ereje van. Mint ahogyan ereje van a csöndes hűségnek, a kitartó szeretetnek, a becsületes életnek is. Ebben az éjszakába gyökerezik a hétköznapok éjeinek békessége. A kitartó jóságnak, gondoskodó szeretetnek, az állapotbeli kötelességeknek itt találod barátom a forrását. Ha elfáradtál, ide lépj vissza. Dúdold, énekeld, kiáltsd a világba: Velünk az Isten! És megszűnik benned az értékek bizonytalansága. Ez a három szó helyére tesz mindent benned és körülötted.
Gyermekkoromban nagyon szerettem a mezőn szöcskére vadászni. Ezt tette egy angol kisfiú is iskola után, hazafelé menet. Igen ám, de a szöcske kiugrott a keze alól, és át a kerítésdróton, be a kertbe. A kisfiú dühös lett: Azért is megfoglak! – de mégsem fogta meg. Mert ahogyan felmászott a kerítésre, hogy a kertben is folytassa az üldözést, az árokparton egy fehér batyut pillantott meg. Kíváncsi lett, elfelejtette a szöcskét, Kibontotta a batyut. Egy kisfiú volt benne. Neked nem itt kellene lenned! – gondolta a kisfiú és hazavitte a szüleihez. Jó emberek voltak, felnevelték. Tudós ember lett, a tőzsdei élet magalapítója, Thomas Gresham. Palotája a Duna parton, Budapesten is áll. Mivel nem felejtette el, hogy egy szöcskének köszönheti az életét, még a címerébe is beletétette.
Karácsonykor egy kisfiúra emlékezünk, akit a Mennyei Atya tett le a történelem országútjára. Nekünk ajándékozta, hogy testvérként felneveljük, hogy lakója legyen házunknak, hogy felemelhessen bennünket bölcsességével, szeretetével. Tegyük hát jelképét címerünkbe, legyen ott a kereszt szobánk falán, Köszönjük meg Istennek, hogy adta őt nekünk.
A mai este feladata tehát, hogy felvegyük és hazavigyük Jézus Krisztust. De hogyan lehet megfogni azt, aki kétezer évvel ezelőtt született? Ingmar Bergman Egy házasság jelenetei c. filmjében a fiatalasszony rossz álomból riad fel. Férje odaül mellé, és ő elbeszéli, hogy azt álmodta, hogy veszélyes úton ment, egyedül, nagyon félt. Keresett valakit, akibe kapaszkodhatna. Ott is állt már mellette, de nem tudta megfogni a kezét, mert könyöktől csonka volt. Erre riadt fel: lenne, aki segítsen, de nincs mivel kapaszkodnia. Lenne kibe, de nincs mivel megfogni a kezét.
Jézus Krisztus itt van. Van kibe kapaszkodni. De van e mivel? Van e élő hitünk, mindennapi imánk, amivel megfoghatjuk a kezét. Imádkozzunk együtt: Köszönjük, hogy eljöttél Uram. A jászolt – hogy elérhető vagy. Hogy szülőt, testvért, hazát adtál. Hogy van hitünk, tudunk imádkozni. Engedd, hogy hazavigyük a szenteste dallamait, és azokat nem feledve, minden vasárnap hozzanak vissza, ide hozzád.
Polgári László
