December 9. Szent Anna csodálatos foganása
2016. december 11. vasárnap, 15:25 | Írta: László atya
Az ünnep ikonján azt látjuk, amikor Joachim hazatér hosszú távolléte után. A Jakab ősevangélium őrizte meg számunkra a szenthagyományt, mely szerint Joachimot nagyon emésztette, hogy ne született gyermekük, és negyven napra elment a pusztába, a pásztoraihoz, ahol böjtölt és imádkozott. Itt szólította meg őt az Isten angyala, és ugyanabban az időben otthon Annát is, és közölte velük a jó hírt. Isten meghallgatta imájukat, látta hívő, igaz életüket, és ezért gyermekkel ajándékozza meg őket.
Ennek az öröme, békessége, az Istenbe vetett hit és az egymás iránti szeretet sugárzik arcukon. Az idős kor hűségéről szól ez a mai ünnep. Már az is Isten nagy ajándéka, ha hűségben, hitben, szeretetben együtt éli meg férj és feleség az idős kort. Egy egész élet hűsége sűrűsödik minden idős emberben. Regényt lehetne írni minden ittlévő idős testvérünk életéről: a bajokról, betegségekről, örömökről, bánatokról, munkáról, szenvedésről. A szótlan és a kimondott szeretetről, hitről.
Joachim és Anna végigcipelte életén a gyerektelenség terhét. Ami nem csak teher volt, hanem szégyen is: Isten büntetését jelezte. Azért nem kaptak gyermeket tőle – tartotta az akkori közgondolkodás – mert valami rejtett bűnük lehet. A szomorúság mellett még ez a szégyen is kísérőjükké vált. Ez sokszor megaláztatással is járt. A kereskedőnél Annát kilökték a sorból: menjen a végére, ráér, nincs gyermeke. Joachimtól a templomban nem fogadta el a pap az áldozatot, mert bűnös.
Becsületes, hívő emberként megélni ezt: nagyon nehéz lehetett. Nagy hűség kellett hozzá Istenhez és egymáshoz. Erősítették és nem gyengítették egymást. Nem lettek lázadók. Sem Istennek, sem egymásnak nem fordítottak hátat. Isten megjutalmazta őket az Istenszülő Szűz Máriával. A róla szóló örömhír boldog mosolya látszik az ikonon a szülők arcán. Távolba néző, reménykedő tekintetű emberek ők, akik őszinte öleléssel fogadják egymást, és Isten akaratát is.
Először az embernek a szíve kezd örülni, majd belülről sugárzóvá válik a szeme. Ezután tudja csak igazán szavakba foglalni az örömét és a boldogságát. Ez történt Joachimmal és Annával is. Először magukban örvendeztek, aztán együtt, aztán az Istennel, hálát adva minden jóságáért. Az imádság mozdulatai egyúttal már át is vitték őket az örömből a készülődésbe: alkalmassá válni Isten ajándékának befogadására.
Advent, karácsony böjtje ugyanennek az útnak a végigjárását kéri tőlünk. Felismerni Isten ajándékait az életünkben. Örülni azoknak a szívünkben, aztán szavakkal, majd szeretteinkkel. Ezután hálát adni mindazokért, miket az Úr nekünk adott. Félre tenni minden panaszt, szomorúságot, félelmet és lázadást. Készülni arra, amire Isten meghívott minket. Ajándékot látni minden embertársban, minden élethelyzetben.
Meddő a világ, és a mi életünk is Isten ajándékai nélkül. A legnagyobb ajándék számunkra: Jézus Krisztus, aki helyére tesz mindent, amit mi szétszórtunk az évezredek során. Terméketlen az életünk, ha ő nem születik meg a házunkban, a szívünkben, a családunkban. Ima+böjt+elhatározás = ez adott erőt Joachimnak és Annának nemcsak a meddőség éveiben, hanem az öröm napjaiban és esztendeiben is. Így váltak alkalmassá arra, hogy az Istenszülőt ne csak foganják, szüljék, hanem jól fel is neveljék, egészen addig, amíg igent nem mond Isten tervére.
Ima+böjt+elhatározás kell nekünk is, hogy jólétünk, örömünk napjaiban, amikor ajándék és fényözön vesz minket körül a nagy áruházakban, amikor zaj, tülekedés reklámok próbálják elhitetni velünk, hogy erre van szüksége a születendő gyermeknek – , mi tudjuk, hogy csendre, hitre és szeretetre van elsősorban szükség ahhoz, hogy bennünk és közöttünk is újra megszülessék, felnőjön és formáljon minket és világunkat.
Ehhez kérjünk ma erőt az Istenszülő szüleitől, aki minták lehetnek nekünk kitartó imájukkal, Istenre hagyatkozó hitükkel és a késő öregkorig kitartó hűségükkel.