Húsvét 2017.
2017. április 16. vasárnap, 11:06 | 
Írta: László atya
Mi történt húsvétkor? Egy angol lelkipásztor, – látva milyen pörgős az élet, és mennyire elsodródunk az igazán értékes szokások, ünnepek mellett, megpróbálta híveinek egy történettel bemutatni húsvét fontosságát. Az ő történetét mesélem el. „Egy kisfiú madarakat vitt kalitkában az utcán. Pörgette, lóbálta őket, szegény madarak csak csapódtak a kalitka egyik végéből a másikba. A plébános atya meglátta ezt és megkérdezte: Hová viszed ezeket a madarakat? Mit akarsz velük tenni? A kisfiú így válaszolt: Szórakozom majd velük. Kihúzom a tollaikat. Egymásnak ugrasztom őket. Amikor pedig már semmi sem lesznek jók, odaadom őket a macskánknak. Megveszem tőled ezeket a madarakat. Mennyit kérsz értük? – kérdezte a plébános. Oh, ezek csak vacak madarak. Még énekelni sem tudnak. Még csak nem is szépek. Minek ezek neked? Nem érdekes. Mennyiért adod el? 10 Fontot kérek értük. Az atya kifizette, aztán egy parkban kinyitotta a kalitkát, és a madarak boldogan kiröppentek.
A lelkipásztor ezután egy másik párbeszédet idézett fel. A Sátán találkozik Jézussal, és beszélgetni kezd vele: Az egész emberiséget a markomba kaparintottam – újságolja. Csapdát állítottam nekik. Olyan csalit, aminek nem tudnak ellenállni. Mit találtál már megint ki? – kérdezi Jézus. Szórakozni fogok velük. Megtanítom őket, hogy úgy házasodjanak, hogy utána elváljanak. Feldühítem őket, hogy utálják, kínozzák egymást. Ráveszem őket, hogy részegeskedjenek, kábítózzanak, fegyvereket vásároljanak, és öljék egymást. És mit csinálsz, ha már eleged lesz ebből? – kérdezte Jézus. Megölöm őket. – felelte a Sátán. Mennyit kérsz értük? – kérdezte Jézus. Nem kellenek azok neked. Nem jók semmire. Gyűlölni fognak, kigúnyolnak, leköpnek. Nem baj! – mondta Jézus. Mennyit kérsz? A véredet. Az összes könnyedet, az életedet. Megegyeztünk! – mondta Jézus, és kifizette az emberiség vételárát.
A pászkaszentelés, a locsolkodás, a tojáskeresés, a húsvéti szokások arról szólnak, hogy az elveszített lehetőséget, az örök életet visszaszerezte nekünk Valaki. Ezért hagyomány, hogy a megszentelt ételhez megszentelt lélekkel ülünk le. Azért ünneplünk – most már négy napon át Húsvétkor, hogy jól megjegyezzük: nagy kincs az élet. Becsüljük meg, és bánjunk vele hittel és szeretettel. Nem magányos esemény ez az ünnep. Közös az asztal, az egész családot összehozza. Második nap egymáshoz is elmegyünk, hogy karban tartsuk kapcsolatainkat. Mert felelősek vagyunk egymásért. Hogy mennyire fontos a hittestvérek közössége, egy történettel mutatnám be.
Egyszer egy rendszeresen templomba járó testvér elmaradt az istentiszteletekről. Néhány hét eltelte után a lelkipásztora meglátogatta. Hűvös este volt. A pap otthon találta emberünket, aki a lobogó kandalló mellett üldögélt, egyedül. Sejtve a látogatás okát, az üdvözlő szavak után a pásztort a kandalló közelében levő kényelmes székbe ültette, s figyelmesen várt. A pap azonban, bár kényelmesen elhelyezkedett, nem szólt egy szót sem. A síri csendben az égő fadarabokat nyaldosó lángnyelveket figyelte. Néhány perc múlva a piszkavassal megfogott egy vidáman lángoló fadarabot és a tűzfészekből kiemelve a kandalló szélére helyezte, majd visszaülve székébe, tovább hallgatott. A vendéglátó is némán, elmélkedve figyelte a történteket. Miután a kiemelt fadarab égett egy darabig, lángja egyre zsugorodott, egy utolsót lobbant, majd kialudt. Kihűlt, halott fadarab lett, meglepő gyorsasággal. Egy szó sem hangzott el a köszönés óta. A pap az órájára nézett, s látta, hogy itt az ideje, hogy elköszönjön. Lassan felállt, megfogta a kihűlt, szenes fadarabot és visszatette a tűz közepébe. Az pedig azonnal lángra lobbant a körülötte levő lobogó fa és széndaraboktól körülvéve. Amikor a pásztor az ajtóhoz ért, vendéglátója könnyes szemmel ezt mondta: „Köszönöm a látogatást, különösen is a tüzes prédikációt. Vasárnap ott leszek a templomban!”
Örülök, hogy itt vagyunk a templomban! Hogy a „tüzes prédikáció” a mi közösségünkben is hatékony lehessen, tüzes, élő hittel kell élnünk, összetartoznunk nem csak az ünnepeken, hanem az esztendő többi vasárnapján is. Minden vasárnap a feltámadás emlékezete. Az orosz nyelv szépen mondja a vasárnapra: a feltámadás napja. Teljen Jézus Krisztussal az esztendő minden vasárnapja! Ezért támadt fel! Értünk támadt fel!
