Joseph Ernst Mayer: A kafarnaumi százados jelleme
2016. június 12. vasárnap, 11:00 | 
Írta: László atya
Azok között a férfiak között, akikkel Krisztus az evangéliumban találkozik, a kafarnaumi százados az egyik legszimpatikusabb. Maga Jézus is megcsodálja őt. Az egyház pedig az ő alázatos szavait átvette a liturgiába és milliószor ismétli utána. Alakjának nemcsak történelmi karaktere van, hanem tipikus jelentése is.
Mert ha napjaink emberének nehezére esik, hogy Krisztussal szemtől szembe találkozzék, és a hitben tanítványává legyen, akkor elénk lép ez a tiszt, ez a férfi, akivel azonosíthatjuk magunkat. Leleplezi az alternatívát: embernek vagy értelmetlen kereszténynek lenni. Ő ugyanis jámbor és vagyonos férfi, aki biztosan már sok éve tartózkodik Kafarnaumban, mint a megszálló hatalom csapatának a parancsnoka. Nagy adományokat folyósított, hogy a zsidó zsinagóga újjáépítését vagy renoválását pénzzel támogassa. Vallási türelmet gyakorol, és tekintettel van a zsidók törvényére, akkor is, ha az túlzónak vagy provokatívnak látszik. Nem akarja a zsidókat arra biztatni, hogy pogány házába belépjenek, nehogy az ő tiszteletre méltó felfogásuk szerint tisztátalanok legyenek. Bár a megszálló hatalomhoz tartozik, kapcsolatot tart a zsidó lakossággal, és olyan kifogástalan, kedvező magatartást próbál velük szemben kialakítani, hogy rászolgáljon a zsidó közösség véneinek a tanúságtételére: „Szereti népünket!”
Ennek az embernek volt egy kedves szolgája. Amikor az halálos beteg lett, a százados Jézushoz fordult segítségért. Nyilván a szolga nemcsak munkaerő volt az ő szemében, hanem embertárs is. Ez az ember az Isten- és emberszeretet egységében gondolkodik. Ismeri saját méltóságát, de nem tartja méltóságon alulinak, amit a szíve sugall. Tudatában van rangjának, de nem becsüli túl.
Alázata nem férfiatlan. Mit mondhatunk egy ilyen férfira? Ez a tiszt az engedelmesség misztériumával is tisztában van. Tudja, hogy a parancsoló hatalma mennyire az engedelmeskedő készségére alapul, és azt is tudja, hogy minden parancsnoknak van följebbvalója. Minél pontosabb engedelmességet kér és vár a parancsoló, annál pontosabbnak kell lennie saját engedelmességének, hogy parancsa hitelre méltó és zavartalan legyen.
Jézus is az engedelmesség misztériumában él. Talán sejti ezt a százados, mert Jézust erről az oldalról közelíti meg. Így a tisztnek saját életmódja az, amivel Jézus személyiségét megérti és megközelíti. A századossal úgy találkozik Jézus, mint százados, aki parancsol a betegségnek és a halálnak. Atyjának feltétlenül engedelmeskedik, Jézus ennek ellenére, illetve éppen ezért: „az Úr”.
A százados a hitet is úgy fogja fel, mint engedelmességet, szemben az Isten teremtő és kérő szavával. Istennek nem kell mindent aprólékosan és ragyogóan bizonyítania, ő a hitet is megparancsolhatja. A hit nem tárgyalások eredménye, még kevésbé kompromisszum. Ha valamiről biztos, hogy Isten mondta, a hit megbízik benne. Nem érzi magát az Isten által eltaposottnak, sem nagyon legyőzöttnek – és ez nagyszerű tapasztalat!
Jézus hatalma a földön túli erők felett, amit a százados megtapasztalt és amiben hisz, eszébe juttatja, milyen távol van az ő személyiségétől. Bár csapatvezető és városparancsnok, mégis semmi az élet vezére előtt. Maga nem mer kérésével előjönni, hanem közbenjárókat küld hozzá. Nem csupán a zsidó szokások miatt, hanem inkább Jézus felettesi méltósága miatt, nem tartja illendőnek, hogy személyesen keresse fel. Hogy igazán találkozhassunk Istennel, ahhoz tiszteletből eredő félelem és a távolság tudata is szükséges.
A százados hite az egyház hite. Ismeri Urának hatalmát, akkor is, ha ő nincs itt jelen. Tudja, hogy a távolból is tud hatni, és hogy közel van hozzá, ha látható jelenlétét nélkülöznie is kell. Az ő távolléte minőségi, nem helyi távolság, nem lehet méterekkel vagy kilométerekkel mérni. Az itt és az ott hajszálvékony különbségein túl van jelen az Úr az ő egyházában és erejével működik benne. Az egyház hallgat a szavára, bízik benne, hogy csodát tesz, s tudja, hogy kegyelemben teljes látogatására méltatlan, mégis újra és újra megtapasztalhatja. Méltatlansága nem kimagyarázkodás, hogy olcsón lemondja Jézus látogatását. Az egyház és a keresztény csak Krisztusban tud igazán élni.
Fájdalmas csodálattal állapítja meg Jézus a néptömeg előtt: „Bizony, mondom nektek: Ekkora hittel még Izraelben sem találkoztam” (7,9). Keserű csalódás érződik Jézusnak ebben a panaszában. Egy pogánynak több hite van, mint Isten választott népének! Erre senki sem számított. Annak ellenére, hogy Izrael összehasonlíthatatlanul jobb előkészítést kapott Isten szava és szolgálata által, a próféták működése és ígéretei által, Izrael mégis hátrább áll a hitben.
A Messiás egészen másként jött el, mint ahogy Izrael előre gondolta. Jézus nem igazodik elképzeléseikhez és előítéleteikhez, a feladatokhoz, amelyeket neki előre kigondoltak, és a többi dolgokhoz sem, amelyeket személyével összeegyeztethetőnek tartottak. Nem igazodik magyarázataikhoz és szokásaikhoz sem. Így nem is találkoztak vele a hitben, és ma is várják a saját felfogásuk szerint eljövendő Messiást. Ő azonban nem jön! A pogány századosról mindezt nem lehet elmondani. Ő közvetlenül és nyíltan reagál Jézus tettére. Izrael megátalkodása figyelmeztetés minden idők egyházának!
