Nagyböjti sorozat: Ítélet és tagadás.
2015. március 22. vasárnap, 14:41 | 
Írta: László atya
A kánai menyegzőn Jézus azt mondja Máriának: „Még nem jött el az én órám!” Amikor elfogják, akkor jött el az ő órája. Ezért nem menekül. Megkötözik a kezet, mely gyermekeket simogatott, betegeket gyógyított, bűnösöket, az életben elfáradtakat emelt fel. Amely halottakat támasztott, és a tékozlót visszavezette az atyai házba. A kezet, mely mindig csak adott. Jézus kezét ma is sokan megkötözik. Mindennél nagyobb veszteség ez az emberiség számára.
Ugyanazon az úton viszik, amelyen barátaival jött. Ma is: barátok és ellenségek kísérik Jézust is, az egyházat is. De az útirányt Jézus dönti el. Nem mindig tetszik ez környezetének. A barátok ne akarták elfogadni szenvedését. Háromszor jövendöli meg azt, és mindvégig tiltakoznak tanítványai. Pétert el is zavarja Jézus. Nincs is benne helyén a hit, amikor a szenvedésben kíséri Jézust. Ellenségeinek Jézus szenvedése tetszik. Ők az üres sírral, a feltámadással nem tudnak mit kezdeni. Nem akarják tudomásul venni. Függetlenül hovatartozásunktól – Krisztus minden kísérőjének fel kell mennie a Golgotára, és ott kell lennie a feltámadás után is.
Annás és Kaifás elé viszik. A Szanhedrin – a hetven tagú főtanács ítélkezik. Még Mózes hívta össze Isten útmutatása szerint a vándorlás idején a 70 vént, hogy megossza velük a Lelket és a vezetés terhét. Az ítélet előre kész. Ok nincs. A hamis tanúk csak a törvényesség látszatához kellenek. 1200 éves gyakorlat van már e mögött. Zsuzsannát a vének, Nábotot Jezabel, a királynő is így vádolja meg. Valaki meg is üti Jézust. „Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be. HA nem, akkor miért ütsz engem?” – mondja Jézus. Ma is, Jézust is, minket is sokan vádolnak, megütnek. Ezzel árulják el gyengeségüket.
Két főpap egymással szemben. A bűnös és a bűntelen. A választott és az örök főpap. A per csak komédia. Sajnos ma is megismétlődik. Emberek ítélkeznek Isten felett. Kifogásolják, hogy túl magasak a hegyek, túl mélyek a tengerek, hogy felesleges ennyi csillag… hogy az egyház csak kerékkötője a világ fejlődésének… Sokszor mi is csatlakozunk hozzájuk: Miért van jó soruk a rosszaknak, és szenvednek a jók? Istenből a világ csendőrét szeretnénk gyártani, s elfeledjük, hogy ezzel elveszítenénk Atyánkat.
Jézus hallgat. Még ha kellemetlen is híveinek az ő hallgatása. Hallja pedig a hazudozást. Nem szól, mert nem az ő dolga vitázni. Nem dobja gyöngyeit a sertések elé. Az olcsó szavak piacán drága az ő hallgatása. De megszólal, amikor arról kérdezik: Ő e a Messiás? A válasza határozott Igen! Le kellene borulnia mindenkinek, hiszen a Messiás alakja úgy ragyogott minden zsidó számára, mint a bölcseknek a betlehemi csillag. De nem.
Könnyebb azt mondani, hogy: Káromkodik! Hiszen így nem kell megváltoztatniuk semmit. Minden maradhat a régiben. A szokások, a hatalom, a törvények… íme itt ütközik össze Isten és ember gondolata. Könnyebb elítélni, mint elfogadni. Méltó a halálra! Igen. Mindaz, aki elítéli Jézust. Sikerült! Dörzsöli a kezét a főpap. Igen Sikerült magát halálra ítélnie. Kimondta önmagáról, hogy: Nem méltó az életre.
Amíg benn tárgyalás folyik, a főpap udvarában is peregnek az események, amelyeknek főszereplője Péter. Bátor ember. Az olajfák hegyén kardot ránt, és levágja a főpap szolgájának a fülét. Előtte a vacsorán mondja Jézusnak: Inkább én mosom meg a te lábadat, mint te az enyémet. Ha mindenki megtagad, én akkor sem hagylak el téged. Jézus óvatosságra inti, de Péter a figyelmeztetést elengedi a füle mellett. Utána megy a főpap udvarába is. Bátor, éppen úgy, mint amikor Jézushoz indult a vízen. Könnyen lelkesedő, tüzes lelkű, heves vérmérsékletű ember. Ugyanakkor nagyon kétségbe is tud esni. Megijed. Egy kapuslány elég. Nem tudja, hogy mi van Jézussal. Rájön, hogy az ellenség főhadiszállásán van. S mint a vízen, amikor felfogja a lába alatti mélységet – itt is süllyedni kezd.
Nem ismerem azt az embert! Hazugság. Szinte nem akarunk hinni a fülünknek. Hát nem te csatlakoztál az elsők között hozzá? Nem te mondtad a többiek nevében is, hogy „Te vagy az Isten Fia!”? A Tábor hegyén nem te mondtad e, hogy „Uram, jó nekünk itt lenni!” S most te mondod: Nem ismerem. Hát szikla vagy te? Miért is akarja ezt Jézus? Miért alázza meg ennyire Pétert? Nem ő alázza meg. Csak engedi, hogy lássa: Saját erejéből mire futja. Célja van ezzel Jézusnak. Már a kiválasztással is célja volt. Nem nagy tudósok, gazdag vagy hatalmas emberek a tanítványai. Egyszerű halászok. Nincs mivel dicsekedni. Hogy ezért, vagy azért lettem első. Sőt. Ez után a tagadás után, végképp semmivel sem dicsekedhet Péter. Szinte láthatatlanul kicsivé válik. Merül, Már majdnem megfullad. Esküdözni és átkozódni kezd a harmadik kérdésnél. Félti az életét. S ekkor jön a segítség.
Nem kell nagy dologra gondolni. Egy egyszerű állat lesz Isten eszköze. Megszólal a kakas. Jézus ránéz Péterre. Péternek eszébe jut minden figyelmeztetés. Kimegy. S lassan emelkedni kezd. Mi emeli? A távolság növekedése Jézus ellenségeitől és a bánat könnyei. Nagy leckét tanult meg. Isten nélkül az ember semmi. S ha Isten felemeli, akkor sem szabad elfeledni őt. Fennmaradni is csak az tud, aki nem felejti: Isten tenyerén élünk.
Szent Bernát írja: Áldott minden félrelépés, mely visszaadja a szégyenkezés képességét! Az V. században bazilikát építettek a tagadás helyén. Neve: A kakas kukorékolásáról elnevezett szent Péter bazilika. Nem a tagadás bazilikája, hanem a mélyből fölkapaszkodni tudó emberé. Benne a felírás: Áldott minden hely, ahol az ember elesett, de fel tudott kelni. Jó lenne minden olyan bűntett helyére templomot emelni, ahonnan fel tudtak kelni a bűnösök. Péter, a hagyomány szerint annyi könnyet hullatott tagadása miatti bánatában, hogy a könnyek barázdát vájtak az arcába. A bűnbánat könnyei azok a drágagyöngyök, amelyekkel visszavásárolhatjuk lelki tisztaságunkat.
