2017. április 09. vasárnap, 11:36 | 
Írta: László atya
És = a mindennapi kenyér és a mindennapi megbocsátás összetartozik. Ahogyan a test kenyér nélkül, a lélek megbocsátás nélkül nehezen tud létezni. Ez is mindennapi szükségletünk. Mások rovására esszük a kenyerünket megbocsátás nélkül. A bűnbánat fontos: vállalom a felelősséget a tetteimért. Komolyan veszem az Isten, komolyan veszem a bűnt. nem értékelem túl, nem teszem rá másra, nem veszem könnyelműen.
Olvasson tovább…
2017. április 02. vasárnap, 13:25 | Írta: László atya
Ez a fordulópont a Miatyánkban. Eddig: a „Te” neved, országod, akaratod… innen a „Mi” kenyerünk, vétkeink, megbocsátásunk, kísértésünk… A forma változik csupán. A téma nem. Az ugyanaz: Isten dicsősége. Földi életünk alapja a mindennapi kenyér, az ég felé a földön haladunk. A kenyérkérdés égi kérdés is. Akkor látjuk jól a kenyeret, ha Istennel összefüggésben látjuk. Ahol a kettő eltávolodik egymástól, ott bőség van az egyik oldalon és éhség a másikon. Ld. Dúsgazdag és Lázár… A második bűnbeesés, amikor a kenyeret és az Isten elválasztjuk egymástól.
A hit, az ima nem emel a földi élet fölé. Isten országa, akarata itt formálandó meg. Jézus evett, ivott, nem nézte le a testi szükségleteket. Az ősegyház a diakónusokat a kenyér őrállóivá tette, mert fontosnak tartotta, hogy az egyházban mindenkinek meglegyen a mindennapi kenyere. A Miatyánk kenyere több, mint élelmiszer. Jézus mondja: „Én vagyok az élet kenyere…” Jár a hálaadás az Istennek, amikor megtörjük a kenyeret, mert ő az „életnek a megadója…”
A „mindennapi” nem időhatározó, hanem mértékhatározó. A hasznosat, a szükségeset, az elégségest kérjük. Péld. 30.8.: „Se szegénységet, se gazdagságot ne adj Istenem. Annyit adj, amennyi szükséges, hogy jóllakva meg ne tagadjalak, s el se szegényedjek, és ne lopjak, meggyalázva nevedet.” „Ma” – Isten idejének rövidre szabott voltát jelzi. Ne halmozz fel – ne emésztd fel idő előtt. Isten szava nem fényszóró, hanem szövétnek. Amennyire világít, annyira legyen elég a kenyér is.
„Mindennapi kenyerünket add meg nekünk – ma” – az ember éhező lény. Ezt nem szabad lebecsülni. De túlbecsülni sem lenne jó. Van legitim éhség, de van beteges telhetetlenség is. Ezért akarja a kenyérkérdést a helyére tenni az Úr imája. Tudd, hogy ki adta, és miért adta a mindennapit. A Miatyánk határt szab. Mennyiségit és minőségit. Legyünk mindkét irányban mértéktartók. Kenyeret kérünk, nem mindent – ez megóv a további kívánságoktól. Ugyanakkor nemcsak kenyérrel él az ember. Ne legyünk a kenyérkeresés megszállottjai. Az aggódó ember hite gyenge. Nézzétek az égi madarakat, a mezei liliomokat… Isten gondoskodik…Légy megfontolt. Korlátozd szabadon igényeidet, hogy Istennek szabad embere tudj maradni. Ez az aszkézis.
„A Mi kenyerünket” – mindenkinek kérjük a mindennapit. A Miatyánk, közbenjáró ima. Ez a többes szám elvesz minden önzést. Aki ezt imádkozza, annak nem lehet túl sokja, miközben másnak túl kevés van. Nem véletlenül van a Miatyánk közepén ez a kérés. A Mi Atyánk kenyere – megosztandó kenyér. Az utolsó ítélet mértéke lesz majd, hogy adtunk-e az éhezőknek belőle. Sokszor restek vagyunk, ha osztani kell. A böjtölés fontos: önkéntes figyelmeztetés mások szükségére. Kárpátaljai árvíz idején egy középiskola diákjai lemondtak a vacsorájukról és azt kérték, hogy az árát juttassák ki az éhezőknek. Egy kamaszfiútól ez az egyik legnagyobb áldozat. A lemondás segít a gond és a gőg leküzdésében. Néger ima: „Istenünk adj az éhezőknek kenyeret, és add nekünk, akiknek van kenyerünk, hogy éhezzük az igazságot!”
Isten és a kenyér elválaszthatatlan. Tőle fogadjuk, őelőtte fogyasszuk. Becsüljük meg, mint Isten ajándékát. A kenyér nem teljesítményfüggő. Mindenkinek jár, mint a napfény. Jézus nem írt könyvet a szociális kérdésről. Egy utasítást adott: a mindennapi kenyeret mindenki számára kérjük. A kenyér és a hálaadás összetartozik. Elhagytuk az asztali imát, és az asztal a találkozás, a béke alkalma helyett a rohanás eszköze lett. Gyorséttermek – megszűnik a kenyér méltósága. Régen, ha leesett a kenyér a földre, föl kellett venni, megcsókolni és megenni. A kenyér tisztelete az Isten tiszteletének a mércéje egy házban, egy népnél.
Jézus kenyérből épít emlékművet magának: „Vegyétek egyétek, ez az én testem, mely értetek adatik…Én vagyok az élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él…” Az eucharisztia, az égi kenyér átvezet minket a földi létből az öröklétbe.
