Pünkösd
2016. május 15. vasárnap, 13:27 | Írta: László atya
Mi a legszembetűnőbb változás az apostolok viselkedésében pünkösd után? Jézus bezárt ajtókat talál, amikor feltámadása után keresi őket. A Szentlélek is bezárt ajtón át érkezik az apostolokhoz. Ám leszállása után már kinyílnak az ajtók. Ekkor már ki mernek állni hitükkel, Krisztus feltámadásának örömhírével az emberek elé. Ez az igazi változás az apostolok életében. A Szentlélek igazgatja lépteiket. Kinyílik az életük mások felé.
Radnóti Miklós írja a második világháború fasiszta uralmáról, hogy „fortélyos félelem igazgat”. Ma nincs háború országunkban, mégis zárak, rácsok, egyre magasabb kerítések, erőszak, félelem, testőrök, Bűnözés, terror. Hiába a modern technika, nő a bizonytalanság, a félelem. Saját erőből ennyire futja az emberiségnek. Amikor kimarad az Isten az EU. Alkotmányából, akkor nem a szeretet, hanem a hatalom, az erőszak igazgat. Az érdekek harca kezdődik, és a félelem lesz az Úr. S az emberek bezárkóznak.
De ugyanez megjelenik a legszebb és legszentebb dolgokban is. Az első szívátültetés utáni újságok szalagcíme: Új korszak kezdődik az orvostudományban. Szeretet és hit hiányában ez nem jelent többet, mint hogy fertőzzük magunkat és földünket, és egyre több a betegség, és még több a halál. A gyógyítás pedig jól jövedelmező iparággá vált. Vagy a világűr meghódítását, ha nézzük: hihetetlen távlatok nyíltak az emberiség előtt. De amint Bábelben: Isten nélkül nagyra törve – erőszakot telepítettünk oda, ahol soha nem volt. Kémműholdak figyelik minden lépésünket, lehallgatják minden telefonbeszélgetésünket.
Pünkösd egészen más! Ahogyan karácsonykor meglepett minket az Atya, és Fiát mosolygós védtelen kisgyermekként küldte közénk, úgy pünkösdkor sem angyalok hadával, lehengerlő csoda-dömpinggel érkezik Isten Szentlelke. Egy kis zúgás, egy kis szélvihar. De csak annyi, amennyit a nagyon hangoskodó ember már észre sem vesz. Nem képzett szónokok, hanem tanulatlan halászok kezdenek el beszélni. Ebbe kapcsolódik be s Szentlélek. Fordítsuk úgy, hogy a Szeretet Lelke. S máris mindenki a saját nyelvén hallja az üzenetet. De ami még ettől is fontosabb: mindenki érti! is, amit hall. Ahol a Lélek megjelenik, ott az Isten érthetővé, az élet pedig élhetővé válik.
Ha megkérdezzük a magyar nyelvet, akkor a lélek szót ilyen kapcsolatokban használja:
Lelketlen – aki kegyetlenkedik, emberségéből kivetkőzve cselekszik.
Lélekölő – a gépies, monoton vagy tartósan rossz cselekedet.
Lélekvesztő – az a csónak, amely a víz, a feladathoz, a benne ülőkhöz mérten kicsi.
Hálni jár a lélek abba, aki már alig él, aki nagyon gyenge.
Lelkére veszi – átérzi, mélyen átgondolja más baját, a világ történéseit.
Lelke rajta – mondjuk, ha valaki valamit rosszul tesz. Ő tudja, övé a felelősség.
Édes lelkem! – becézgetjük a párunkat, ha jelezni akarjuk, mennyire fontos nekünk, mennyire szeretjük.
Lelkére kötjük –mindazt, ami az életben fontos, vagy veszélyes.
Lelkesnek mondjuk azokat, szívvel-lélekkel elkötelezetten cselekednek.
Lelket öntünk abba, aki elkeseredett, belefáradt az életbe, kudarcokba.
Kitesszük a lelkünket is – ami azt jelenti, hogy minden erőnkből, sőt erőn felül is fáradozunk.
Lélekszakadva rohan, aki utolsó erejét is összeszedve igyekszik.
Megőrizni a lélekjelenlétünket, annyit tesz, hogy nem veszítjük el a fejünket,.
Lehetne még folytatni a felsorolást. Fontos, hogy pünkösd Szentlelke legyen jelen életünkben. Ő világítsa át és tegye érthetővé és élhetővé számunkra az életet. Kicsiséget és nagyságot ne pénzzel, hatalommal vagy erővel mérjünk, hanem a Szentlélek mércéjével: Milyen közel van az illető ember, vagy érték az ISTENHEZ. Ha távol – hagyjuk, hogy a nagynak kikiáltott dolgok és emberek a mi életünkben törpévé zsugorodjanak. De ha közel, akkor tegyünk meg mindent, hogy súlya legyen életünkben, világunkban.
Így válhat sokmilliárdos érték is üressé. Nagy nyilvánosság előtt elhangzott és sokak által ismételt, divatos szólamok feleslegessé. De így válhat akár egy gyermek mosolya is világraszóló üzenetté. Mint pl. azé a betlehemié akkor, több mint kétezer éve. Ha valóban az Isten Lelke vezet bennünket, mint az apostolokat, akkor szeretet vezérli gondolatainkat, egyszerűvé válnak a szavaink és követhetővé az életünk. – Igaz, lesznek, akik bolondnak tartanak majd minket – mint Heródes Jézust. Lesznek, akik meg akarnak ölni, mert nemcsak nem tapsolunk nekik, hanem ellenükre szólunk és élünk. De akiket Isten Lelke vezérel, azokkal közösségre találunk.