Pünkösd után 10. vasárnap: A holdkóros fiú meggyógyítása (Mt. 17,14-23.)
2016. július 24. vasárnap, 13:18 | 
Írta: László atya
Három dologról szól a mai evangélium: a szülői aggodalomról, az Istenbe vetett hitről és az imádságról. A szülői aggódás, gondoskodó szeretet az első mozzanata a történetnek. „Elhoztam hozzád a fiamat…” Ugyanez a szeretet teszi be a másik fiú tarisznyájába az öt kenyeret és a két halat, amelyből kb. 15000 ember lakik jól. Ennek a szülői gondoskodó szeretetnek pótolhatatlan része az apa hite. Ezt az aggódva szerető, gondoskodó hitet szenteli meg az Isten sok-sok csodával ma is.
Nem az iskolában kezdődik a gyermek nevelése, hanem az anyaméhben, akkor, amikor imádkozni kezdünk érte. Mária és Erzsébet találkozását minden Parakliszban felidézzük. Nemcsak a találkozásnak örülnek, hanem az Isten ajándékozó szeretetét látják meg egymás születendő gyermekében. Mi kell ahhoz, hogy ne csak a gyermek egészséges fejlődését vigyázzuk féltő gonddal, hanem a lelki növekedését is? Sok-sok ima, fogantatásától kezdve. Hogy Isten tenyerére téve neveljük őt. Tegyük mindezt figyelmes, gondoskodó szeretettel. A görög bölcs üzeni: „Ha a gyermeked szívének száz kapuja volna, tárjátok ki, hogy az öröm szökhessen be. De vigyázzatok, hogy a legfontosabb ajtó mindig nyitva legyen, az apai és az anyai szereteté. Mert ez formálja őt nemessé.”
Mi formálja tartóssá és bölccsé a szeretetet? A hit. Vannak gyáraink, iskoláink. Jó hogy vannak. Az élet eszközeit, a tudást, a megélhetést innen szerezzük. A templomból a lelki nemességet kapjuk. Mert átok a gép, ha gonosz kéz irányítja. A műveltség is az, ha nincs mögötte szívbéli jóság. Csak ennek segítségével lehet tartósan úrrá lenni a rosszon. Egy történetet olvastam. A vonaton utazik és beszélget két utas. Az egyik állomáson felszáll egy pap reverendában. Az egyik utas megjegyzi:” Mi szüksége van a világnak ezekre a csuhásokra?” A másik hallgat. Alagút következik. Előveszi a pisztolyát: „Ide a pénzt!” Utastársa meghökken. Ő pedig elneveti magát. „Nem vagyok rabló – mondja. Ezek a csuhások tanítottak meg tisztelni a más tulajdonát és védeni az életet.”
Kapcsold ki a villanyt – sötét lesz a szobában. Öld meg a hitet – sötét lesz a világon. Imával kell erősíteni a hitet minden nap. Kovászként belekeverni életünk minden eseményébe, hogy átjárja azt, és nemessé tegye. Csupán hallgatni az igét kevés. Csak kívülállóként figyelni a világ eseményeit – nem lehet. Elsodor a világ. Nem elég csodálatos dolgok tanújának lenni. A zsidó vezetők, Pilátus és oly sokan tanúi voltak Jézus csodálatos tetteinek és szavainak. de mivel nem lettek követői, elsodorta őket az élet. A tanítványok is így voltak, amíg csak szemlélői voltak az eseményeknek. Versengés, csalódás, tagadás volt rájuk a jellemző. Amikor hittel léptek Jézus nyomába, és nem csak hallgatói, hanem követői is lettek, akkor váltak alkalmassá a vízen járásra, a pünkösdi csodára.
Ehhez nem csak hinni kellett és szeretni, hanem együtt kellett lenni az imában és a szeretetben. Az első keresztényeket nem arról ismerték föl, hogy keresztet hordtak a nyakukban, hanem arról, hogy kitartottak az imában és a szeretetben. „Nézzétek, mennyire szeretik egymást!” – mondták róluk. Ez volt az az erő, amely az evangéliumot szétszórta az egész világon.
Legyen ránk is jellemző a figyelmes, aggódó szeretet, mely számon tartja a részleteket. Mely nem felejti el az állapotbeli kötelességeket. Legyünk mindenek előtt emberek, jó emberek. Aztán legyünk hívő emberek, akik életük hajójának horgonyát Krisztushoz kötöttük. S végül legyünk egy imádkozó közösségnek, az apostolokra épített egyháznak a tagjai, amelyben a közös ima, a böjt, századok hite, szertartásunk szépsége megtart minket az ősök hitében, Isten és az emberek szeretetében. Hogy gyógyítói tudjunk lenni világunknak!
