Pünkösd után 12. vasárnap – A gazdag ifjú története

2014. szeptember 05. péntek, 10:47 | Írta: admin

Emberi gyengeségünk egyik jele az, hogy akkor is adás-vételben gondolkodunk, amikor nem anyagiakról van szó. Megéri? Nem éri meg? Mit kapunk érte? Helyette? Hasznot szeretnénk húzni tehetségből, egészségből, ajándékozásból, még a hitből is.

A Gazdag Ifjú kérdése ez: Mennyibe kerül a mennyország? Ő jó kereskedő. Jól bánik a földi javakkal. Szeretné az égi kapcsolatát is bebiztosítani. Megvásárolni, amit meglehet. Van egy kis befektetni való tőkéje. Kíváncsi a menny árfolyamára.

Jézus válasza: Mindent megér, mindennél többet ér az üdvösség. „Add el, amid van…”Amit örököltél, amit fáradtságos munkával szereztél. Mondj le mindarról, ami valaha örömöt jelentett az életben. Add magad egészen, minden vagyonoddal, minden szeretetkapcsolatoddal együtt az Istennek. Az üdvösség nem alku tárgya. Nem valaminek a töredéke. Minden érték fölött való.

Amikor el tudom engedni azt, amihez ragaszkodom, akkor válik szabaddá a kezem és a szívem Isten befogadására, az Istennel való kézfogásra. Valójában nem a vagyon nagysága a meghatározó. Lehet a kicsihez is nagyon ragaszkodni, és lehet a sokkal is nagyvonalúan bánni. Van mindkettőre példa a szentek és az Istentől eltávolodó emberek életében. Nem a vagyon nagysága a baj, hanem az, ha Istennek már nem jut hely, főhely az életemben.

Egy remetéről olvastam azt a tanító történetet, hogy amikor meghalt, és sorban állt a mennyországban, hogy Isten elé mehessen, sorban megelőzték. Először egy püspök fényes öltözetben, aztán egy pap, jókora pocakkal. Szóvá is tette ezt az Úrnak, amikor eléje került. „ram! Azt hittem, hogy a mennyben nincs protekció. És mit látok? A püspök, a pap itt is elém tolakszik. Pedig én mindenről lemondtam a kedvedért. Magányosan éltem, imádkoztam, böjtöltem…” Az Úr elmosolyodott: „Valóban sok mindenről lemondtál a kedvemért. De ez a püspök és ez a pap semmit sem helyezett elém. Én voltam az első az életükben. Te viszont engedted, hogy valami megelőzzön engem.” Ekkor eszébe jutott, hogy volt egy kedvenc cicája. S bizony a kedvéért gyakran elmulasztotta az imádságot, háttérbe helyezte fogadalmát, hogy a cicát kényeztethesse. – Egy pici dolog is lehet nagyon veszélyes, és a nagy vagyon, hatalmas tudás… is lehet jó eszköz a mennyország felé, ha Isten ajándékaként bánunk azzal.

Ne ítéljük el az ifjút. Mellette szól, hogy fontos neki az Isten, a vele való kapcsolat, a hozzá való eljutás. Megtartja a parancsokat gyermekkora óta. Ez sem kis teljesítmény. Aligha tenné meg, ha nem lenne fontos neki az üdvösség megnyerése. Sőt, keresi, hogy mi kell még? Kevesek kiváltsága, hogy nem elégszenek meg a középszerűvel, a megszokottal.

Hibája, hogy biztonságot akar. Egyszeri dologra vágyik, ami egyszer s mindenkorra garantálja a mennyországot. Nem újdonság ez. Péter is megkérdezi Jézustól, hogy ők, akik mindent elhagytak miatta, mit kapnak majd cserébe?  Jakab és János anyja pontos számlát nyújt be Jézusnak: két miniszteri bársonyszék az ára a fiairól való lemondásnak. Egyiküket sem szabad elítélni.

Mi sem vagyunk másfélék. Évezredek vallásaiban sorra visszaköszön az emberi logika az Istennel való kapcsolatban. A keletiek imamalommal daráltatják le az üdvösséghez szükséges imát. A mohamedán öt fontos dolog teljesítéséhez köti a mennyet, de a szent háborúban való vértanúság abszolút bérlet a mennybe. A farizeusok sok apró szabályhoz kötik az üdvösség elérését. A középkori egyház a búcsúkat hangsúlyozta túl a mennyország elérésének eszköztárában.

Mi a helyes értékrend az Isten felé való haladásban? A teremtés és a megváltás adja a mintát. Az Atya önzetlen szeretete, amikor a világot alkotja. Önmagából, szeretetből szépnek és jónak, benne az embert: szabadnak. A Fiú magatartása, amikor az életét adja, „hogy életünk legyen, és bővebben legyen”.  A szolgáló szeretet. Az Istenben gyökerező akarat. A szabad, ajándékozó lelkület.

Hogyan érhető ez el? Hogyan győzhető le a mindennapi haszonleső lelkület. A tudatos, ill. ösztönös önzés? Isten segítségével.  Ld. a szentek életstílusát. Gyakori égre nézés = ima. Imádkozó szeretetközösség = templom. Jó lelki vezető = lelki atya. Gyakori gyónás, áldozás = egyház, szentségek.

Egyszerre, hirtelen – ld. a gazdag ifjút – nagyon nehéz mindent elengedni, mindenről lemondani.  Ezért fontos minden nap megtenni ezt az imában. Isten kezébe visszatenni mindazt, amink van, neki megköszönni, hiszen tőle kaptuk. Egy atyától hallottam, hogy első pénteken betegeket látogatva egy néninél egy 10 fillérest talált midig az asztal sarkán. Furdalta az oldalát a kíváncsiság, hogy miért tartja ott azt az eléggé értéktelen pénzdarabot. Végül meg is kérdezte a nénit. Nagyon meglepte a válasz. „Tudja Atya, időnként felemelem ezt a pénzt. Ha elég messzire tartom, akkor látom, hogy ez 10 fillér. Minél közelebb hozom a szememhez, annál nagyobbnak tűnik. Ha nagyon közel teszem hozzá, akkor már minden mást eltakar. Ezért fontos a rendszeres lelkiismeretvizsgálat, és gyónás, hogy az Isten tenyerére téve nézzük meg a dolgok értékét és határozzuk meg a helyüket az életünkben.

Amikor kicsúszik a lábunk alól a talaj, amikor elveszítjük vagyonunkat, egészségünket, szeretteinket, akkor szembesülünk olyan sokkoló módon a krisztusi válasszal, mint a gazdag ifjú a mai történetben.  A hit az a biztos talaj, ahová visszalépve, visszanyerhetjük életünk elveszített egyensúlyát.

A szertornász tudja, hogy a levegőben röpülve, a különböző ugrásoknál a test mozgását a fej irányítja. Az élet egyensúlyát a lélek irányítja. Ezért kéri Jézus a gazdag ifjútól, hogy súlyponti helyen legyen életében a lélek, az Istenre való figyelés. Ha ez nem így van, ő is, mi is elveszítjük az élet boldog és nehéz perceiben az egyensúlyunkat, tájékozódási képességünket. Ennek megőrzése áldozatot kíván. De összehasonlíthatatlanul többet ér az, amit nyerünk vele. Egyensúly itt, és odaát.