Pünkösd után 14. vasárnap Példabeszéd a királyi menyegzőről (Mt 22,1-14.)
2015. augusztus 30. vasárnap, 18:14 | 
Írta: László atya
Ez a példabeszéd egy miniatűr egyháztan. A király az Isten. A fia, akinek a lakomát rendezi. Jézus Krisztus. (A gyilkos szőlőművesekről szólópéldabeszéd után hangzik el ez a rész, jelezve, hogy nem csak jogos járandóságát kéri a gazda, hanem örömét is megosztja szolgáival, asztalához is meghívja őket.) Szolgáit a különböző korok, más-más névvel illették: pátriárkák, próféták, apostolok, püspökök, szerzetesek, papok és igaz életűek. Meghívott pedig minden kor minden embere. Nem csak a megkereszteltek!
Ruhát küld mindenkinek, ezzel lehetőséget teremt arra, hogy asztalához üljünk. Rajtunk áll, hogy a mai meghívást meghaljuk-e. Mert, hogy a tegnapit meghallottuk, az rendben. De a mai nap, az már új meghívást hozott. Rajtunk áll, hogy felfogjuk-e, hogy minden nap menyegzőre hív. A keresztény élet örök lakodalom ég és föld között.
Rajtunk áll, hogy felvesszük-e az Isten küldte ruhát. Lelki, fizikai, szellemi testi megszentelődésünk öltözetét. Vagy ragaszkodunk a megszokott szutykoshoz? Teréz anya írta le, hogy az utcáról felszedett haldoklók, és teljesen elgyengült emberek, – akik közül sokan soha életükben még nem fürödtek szappannal, nem mostak hajat samponnal, – amikor fürdetni kezdték őket, leköpték a nővéreket. Számukra a piszok volt a természetes.
Azt hinnénk, hogy ez csak tőlünk távol történhet meg. Nem így van. Lelki, szellemi értelemben ma is, itt is, velünk is megtörténik. Amikor az Egyház az Isten szavát és törvényét a kor divatja és az állam törvénye fölé helyezi, sokan kinevetik, tagjait – bennünket – leköpik, megalázzák, múlt időbe teszik. Miért? Hogy ne kelljen változtatni szokásaikon, mert az fáradtságba kerülne. Hogy kisded játékaikat tovább játszhassák, mindegy, hogy az tönkreteszi őket, környezetüket, világukat.
Ezért nagyon fontos már fiatalon folyamatosan Istenről tanulni, karban tartani istenképünket és hitünket, hogy az ne váljon üres szokássá, hanem élő, személyes kapcsolat maradjon. Ezért fontos tartozni egy imádkozó kisközösségnek, melynek hite, szeretete megtart, példát ad, felemel, támogat akkor, amikor egyedül lehet, hogy már feladnám. Ha ilyen közösségbe tartozom, akkor van összehasonlítási lehetőségem, akkor nap, mint nap láthatom, mennyivel más, és több az Istentől érkező békesség és boldogság, a vele épített kapcsolat, mint az, amit nélküle teszünk.
A példabeszéd rejtett üzenete a következő:
Isten lakatja jól az embert! Az ő ajándékaként egyem a mindennapi kenyerem Ezért fontos az étkezés előtti és utáni ima. Ahol ez elmarad, zabálássá válik az étkezés és az élet többi területéről is kiszorul az Isten. Kisajátítja az ember azt, ami az Istené. Azt hiszi, hogy ezután már bármit tehet vele. Ld. Vagyon, természet, emberi test, emberi kapcsolatok….
Nem csak kenyérrel él az ember! Krisztus figyelmeztet a lelki táplálék fontosságára. Amely annyira fontos – királyi lakoma az -, hogy érdemes miatta lelassítani rohanásunkat, átrendezni a fontossági sorrendet életünkben.
Az egyházat használja segítőként az Isten. A templomok tornyait, melyek felfelé emelik a tekintetünket, a harangok szavát, melyek az imádság idejét jelzik. A templom belsejét, melyben az ikonosztázion jelzi, hogy nem akármilyen társaságba hív minket az Isten: a szentek közösségébe szól az ültető kártyánk. Krisztus ül az asztalfőn. A pap szolgáltatja ki az örök életre erőt adó eledelt, amely királyi ajtók át érkezik közénk. Az utolsó vacsora asztalához ültet minket. Az apostolok sorába állunk be az áldozáskor.
Az út ide keresztúton át vezet. Krisztus előttünk járva bemutatta, hogy járható út. A kereszt ikonján vére Ádám koponyájára hull, és évmilliók múltán is életre kelti őt. Jertek igyunk új italt! Olyat, mely valóban életelixír. Az örök élet forrása. A keresztutakra kiálló szolgák az élet keresztjeit cipelőket hívják a lakomára.
Ez a vendégség szeretetvendégség – szeretetközösségben. Üzenete. Mindent szeretettel mérj. Ezzel a szeretettel dönts. Így válik érthetővé a történelem sok nagy egyénisége: a király, aki a koronát és gazdagságot szerzetesi csuhára és szegénységre váltotta le, a bíboros, aki a leprások ápolója lett, a tudós, aki Nobel-díjából kórházat épített az őserdő közepén és ő maga is oda költözött, vagy Máté apostol, aki mai szóhasználattal a bankot hagyja ott, hogy Krisztussal több időt tölthessen.
Egész életünkben meghívottak vagyunk. Krisztus asztalához is, a földi szeretetközösség asztalához is. Legyen rajtunk, bennünk a szeretet öltözéke, hogy be is léphessünk az égi és a földi szeretetközösségbe.
