Pünkösd után 16. vasárnap. A talentumok példabeszéde: az egyházi év és iskolai év kezdete
2016. szeptember 06. kedd, 16:12 | 
Írta: László atya
Életünknek van egy természetes körforgása: születünk, növekszünk, fiatalok vagyunk, családot alapítunk, szép lassan megöregszünk és meghalunk. Vannak törvényszerű dolgok. Ilyen például az, hogy ha megszülettünk, akkor meg is fogunk halni, akármit is csinálunk. Az nem mindegy, hogy a születésünk és a halálunk között eltelt időt, hogyan, és mire használjuk föl. Akármilyen hihetetlen, ez az idő nem a miénk, csupán mi használjuk föl. Istentől kaptuk használatra. Ez azt is jelenti, hogy joggal kéri rajtunk számon, hogy mire használtuk „az Ő idejét”. Ez a számonkérés, pedig életünk végén lesz. Erről a számonkérésről hallhattunk az Evangéliumban. Amikor megszületünk, nem csak az időt kapjuk ajándékba, hanem sok más egyéb dolgot is. Mégpedig nem egyformán. Ki többet, ki kevesebbet. Emiatt nem vagyunk egyformák. Ki ilyen, ki olyan. Valaki 5 talentumot kap, valaki egyet. De legalább egyet mindenki kap!
Az igazán fontos az, hogy ezekkel a kapott talentumokkal, hogyan gazdálkodunk, hogyan sáfárkodunk? Holnap elkezdődik az új iskolai év, egy jó alkalom a fiataloknak, gyerekeknek, hogy a tehetségüket kibontakoztassák, hogy jól használják fel a kapott értékeiket az órákon, de ugyanúgy a szünetekben, egymás között is. Ugyanakkor szeptember elsejével az új egyházi év is elkezdődik, amely a felnőtteknek is jó alkalom a hitben, imádságban, jó cselekedetekben való elmélyülésre, újrakezdésre. Ez az idősebbeknek is a növekedés, gyarapodás ideje. Mégpedig a befelé való növekedésé, azáltal, hogy imádkoznak gyermekeikért, unokáikért, akik újabb évet kezdenek, újabb megpróbáltatások várnak rájuk.
Fontos, hogy jól gazdálkodjunk a kapott javakkal. Mindenki önmagához mérten kapja a talentumait. A Jóisten tudja, hogy mire vagyunk képesek, és annyi talentumot ad nekünk. Ezért nem is szabad magunkat másokhoz mérni. Mindig csak önmagunkhoz, ahhoz, amit Istentől kaptunk. Annak kell megfelelni, nem pedig mások elvárásainak. Aki több talentumot kapott, annak nagyobb a felelőssége, de a Jóisten sohasem vár el többet, mint amire lehetőséget, tehetséget adott. Például, akinek nincs hangja, attól nem várja el, hogy operaénekes legyen, vagy akinek gyengébb szem adatott, hogy a célbalövés bajnoka legyen, vagy aki tériszonyos, hogy kötéltáncos legyen. Nem kíván lehetetlen dolgokat. De amire tehetséget adott, azt elvárja, hogy kamatoztassuk. Akár egészen egyszerű módon. Pl. ha valakinek sok erőt adott, annak kötelessége segíteni betolni az autót, amit meglát, hogy tolják mellette az úton, vagy ha valakinek jó a nyelvérzéke, akkor neki azt kell hasznosítania, fejlesztenie, abban kell jónak lennie. Így ezek által a talentumok által tudunk egymás javára válni. Ki ebben jobb, ki abban. Így tudunk egymás segítségére lenni.
Érdemes most az új iskolai és egyházi év elején mindenkinek feltenni magában a kérdést: Én mire kaptam a talentumaimat? Úgy gondolom a pedagógusoknak, szülőknek nagy felelősségük van abban, hogy a gyerekekben segítsenek felfedezni, hogy miben jók, miben tehetségesek, hogy úgy tudják kamatoztatni talentumaikat, ahogy azt az első két szolga tette.
És mit tett a harmadik szolga? Elásta a talentumot, amit kapott, hogy mikor visszatér az Ura meglegyen, és maradéktalanul visszaszolgáltathassa neki. Nem szabad elásnunk, elrejtenünk, amit kaptunk. Pedig olyan sokan vannak ezzel így. Olyanok ők, mint az élő halottak. Akik valamilyen szenvedélynek hódolnak, alkohol, szerencsejáték, és még sorolhatnám, azok hasonlítanak a halottakhoz. Elásták talentumukat. Furcsán hangzik, de sajnos a temető nem a falu végén kezdődik. Nagyon sokszor benyúlik ily módon az élők utcáiba. Sajnos sok ilyen van. A férfi, aki nap mint nap részegen megy haza, tulajdonképpen, meghalt a családja számára. Vagy az a férj, feleség, akinek nincs meg a figyelmessége, kedvessége a házastársa felé, elásott talentum. Az olyan ember, aki nem szeret, senkit nem boldogít, valójában élő halott. Az ilyeneken, meg kell próbálnunk segíteni visszavezetni a helyes útra, amennyire tudjuk, imáinkkal, tettekkel, jó példával.
Igazából ha belegondolunk, hogy kerek legyen a történet hiányzik belőle a negyedik szolga esete, aki odaadta pénzét a pénzváltóknak, de nem jár sikerrel, veszteség keletkezik. A hazatérő ura mégsem ítéli el. Ha le akarjuk fordítani, ez azt jelenti, hogy sokszor előfordul, hogy kamatoztatni akarjuk a kapott talentumokat, és nem járunk sikerrel, gyengék, vagyunk, elbukunk, engedünk a gonosz csábításának. Tudjuk jól, hogy előfordul az ilyen, hisz emberek vagyunk, bűnösök vagyunk. De az Atya irgalmas, megbocsátja a bűneinket, és ez a nagyszerű, hogy ha belátjuk, hogy elbuktunk, megbánjuk, meggyónjuk, és a jóra törekszünk utána, megbocsátja nekünk, hisz az Isten másképp nézi az embereket mint a világ. A világ szemében a teljesítmény számít, míg az Isten szemében a szándék is! Lehet, hogy az előző tanév nem sikerült olyan jól, nem születtek olyan jó jegyek, de itt az új esztendő, az új lehetőség, hogy kijavítsuk, amit elrontottunk. Ugyanígy a felnőtteknél a munkahelyen, vagy egymással, szomszédokkal, barátokkal, Istennel való kapcsolatban, itt van az újrakezdés lehetősége.
Ez az evangéliumi rész, ez a példabeszéd arra akar megtanítani minket, hogy merjük talentumainkhoz, tehetségünkhöz mérten, Isten akaratát keresve tenni a jót, kiállni Isten mellett, még ha sokszor ez sikertelennek is tűnik, még ha sokszor elbukunk, tévútra is megyünk. Mert ha így teszünk, a mi igyekezetünk mellé Isten is hozzáteszi a maga részét, és a segítségünkre lesz. Ez ad válasz arra a kérdésre is, hogy miért nincs szó a negyedik szolgáról az Evangéliumban? Azért, mert Isten ezzel is azt akarja megmutatni, hogy odaáll a jó szándékú emberek mellé, és hozzáteszi a maga részét az igyekezetükhöz, és sikerre vezeti őket a jóban, amit cselekszenek.
Ezen felbuzdulva, gyűjtsünk mi is bátorságot, a jót cselekedni, ne ássuk el talentumainkat, tegyük a jót, okosan, Isten akaratát keresve, hogy mikor eljön a számonkérés ideje Isten félelmetes ítélőszéke előtt jó feleletet tudjunk adni arra a kérdésre, hogy hogyan is sáfárkodtunk a reánk bízott idővel, és talentumokkal!
