Pünkösd után 18. vasárnap A csodálatos halfogás (Lk 5,1-11.)

2014. október 13. hétfő, 21:54 | Írta: László atya

Jézus derűs ember. Egész életét, tanítását átszövi az élet pozitív szemlélése. Az egy megtérőnek szóló öröme. „Az vesse rá az első követ, aki bűn nélkül való!” – mondja a házasságtörő asszony üldözőinek. A legkisebb reményforrást is megkeresi. Izaiás jövendölése szerinti Messiás, aki „a megroppant nádat nem töri el, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki”. Ennek a derűnek, belső békességnek az alapja: élete bizalomra épül.

Ezt várja követőitől is.  A mai evangéliumi történetben is a bizalmat jutalmazza csodával. Egy átdolgozott eredménytelen éjszaka után az apostolok fáradtak, kedvetlenek. Jézus szívességet kér tőlük. Megteszik, mert jó emberek. S amikor befejezi beszédét – az Atyáról, aki szeret és gondoskodik -, akkor munkát ad Péteréknek. Evezzenek! Halásszanak! S ahol alkalmas időben nélküle semmit sem találtak, most alkalmatlan időben, fáradtan, de vele – soha nem látott fogás a jutalmuk.

Miért? Mert bíznak benne. Mert megteszik, amit kér. Krisztus nem csodálókat, nem pártfogókat, hanem követőket akar. Életének követőit. Milyen ez a Krisztus követése? Valaki a postagalambhoz hasonlította a keresztény embert. A galambot messzi országba viszik és elengedik. Ő pedig hazaindul. Elfárad, elgyengülten leszáll. Etetik, édesgetik, de nem marad. Keresi származási helyét. Ha jó repülésünk célja – és ezt Isten adja meg, ld. Apostolok: „Evezze a mélyre és vesétek ki a hálót.” – akkor hasznos és eredményes az élet.

Ha Isten nélkül választunk célt, abból önzés lesz, hontalanság és zsákutca. Fontos a tudás, de minden tudás hordozója a hit. „ A te szavadra kivetem a hálót”- mondja Péter. Krisztus szava indítja tettekre. De a hogyan-t, már tudása határozza meg. Ez a szó: apostol, azt jelenti- küldött. Akkor teljesíti feladatát a küldött, ha engedelmeskedik küldőjének. Ha nem, akkor nem küldött, nincs célja és otthona.

Mit jelent Krisztus követése? Mi lett volna Péterrel, ha nem teljesíti Krisztus kérését? Egy köztiszteletben álló halász marad. Így halhatatlan nevet szerzett emberhalászként. Sokféle emberhalászat van. Emberhalászat a rabszolgaság, a koncentrációs táborok világa, a túszejtés is. Erőszakos, pusztító halászat. Van szeretetre épülő emberhalászat is: ilyen a barátság, a szerelem, és a papi hivatás is. VI. Pál pápa híres ENSZ-ben elmondott beszédében azt kérte a nemzetek vezetőitől, hogy engedjék, hagy tehessük azt, amire Isten hívott, küldött minket.

Néha elfeledkezünk az alapról. Egy papi tanácskozáson azt gondolták végig, hogy ki, milyen újításokkal próbálta a híveket a templomba hozni. Volt, aki a fűtést építette meg, más kényelmesebb padokat készíttetett, megint más vetítéseket szervezett, mások neves előadókat hívtak. Volt átmeneti emelkedés, aztán, visszaesett újra a létszám, sőt csökkent is. Egy öreg pap szólalt fel utoljára: Nem lenne jobb, ha Jézussal próbálkoznánk? … Erre rímel Teréz anya üzenete. Magyar papok kis csoportja kereste fel, és kérdezte, mit üzen a magyar papoknak, milyenek legyenek? „Legyenek igazán papok és mosolyogjanak az Istenre!”- mondta Teréz anya.

Az egyház modellje Péter bárkája. Ez nem páncélozott hadihajó, nem is repülőgép anyahajó, hanem egy törékeny, sérülékeny bárka. Az emberi támadások is, a természet erői is megrázzák, megpróbálják. Emberekre épít az Isten. Sokszor nagyon gyenge emberekre. Az Isten ereje éppen az emberi gyengeségben válik igazán láthatóvá. „Menj el tőlem Uram, mert bűnös ember vagyok!” – mondja Péter Jézusnak. És ekkor kapja az életre szóló meghívást. Amikor elég mélyre hajol az Isten Fia előtt.

Életünk meghívásai is ezekben az élethelyzetekben hangzanak el. Amikor elég mélyen hajlunk meg Isten előtt. Amikor levesszük a sarut, mint Mózes a csipkebokornál. Van, amikor ehhez gyalogolnunk kell, mint Illésnek a Hóreben, hogy megszelídüljünk, és ne a mennydörgésben, hanem a szelíd szellőben keressük őt. Isten elismerése és felismerése szükséges ahhoz, hogy az élet ajándékait jól használjuk föl.

Egy halásznak azt mosdani, hogy én vagyok az Isten Fia – üres szó csupán. De beülni a bárkájába, és lehetetlen időben. Lehetetlen helyen hihetetlen mennyiségű halfogáshoz segíteni őt – ez mindennél fényesebben bizonyítja: Van Isten, és melletted áll.  Mindegyikünk mellett ott áll.

Mindegyikünknek másként mondja el, hogy van, hogy szeret. Figyelj! Ne elégedj meg a sekély vízzel. Evezz a mélyre! Szavára – alkalmatlan időben is – tedd, amit kér. Eredményes leszel. Követése mindennél többet ér. Lásd az apostolokat. Életük legnagyobb fogását otthagyják a bárkában, mert nem akarják elszalasztani Krisztus kézfogását.

Polgári László

Lk. 5,1-11.

Amikor Jézus egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett köréje, hogy hallgassa az Isten szavát. Jézus látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálóikat mosták. Beszállt hát az egyik bárkába, amelyik Simoné volt, s megkérte, hogy vigye kissé beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet. Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra.” „Mester – válaszolta Simon –, egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra, kivetem a hálót.” Meg is tette, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy jöjjenek és segítsenek. Azok odamentek, és úgy megtöltötték mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt. Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.” A szerencsés halfogás láttán ugyanis társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus bátorságot öntött Simonba: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.” Erre partra vonták hajóikat, és mindenüket elhagyva követték Jézust.

1

Szakadoztak a halaktól a hálók
A csodálatos halfogás után –
S a Csodatévő már a parton állott.
S ahogy vergődtek hálóban a halak
S kínjukban vadul egymásnak ütődtek,
Úgy ütődött sok gyötrő indulat
Egymásba Péter szakadó szívében.
Egész éjjel hiába fáradott,
S hiába eddig egész életében –
S most ennyi hal – és ennyi hangulat
És ennyi mélység és ennyi Csoda –
Ennyi szeretet, ennyi félelem –
Jaj, nem lehet meghálálni soha!
Még szembenézni sem lehet Vele –
Azzal, aki a Csoda okozója.
Az ő csodáit el nem bírja háló
S el nem bírja a lélek rongy-hajója!
Olyan jó lenne mindég vele lenni,
Kék ég-csodában, mélység mámorában
S mégis jó volna futni, messze menni!
Hisz a szakadék áthidalhatatlan:
Itt csupa szenny – ott csupa tisztaság,
Itt egy állhatatlan pillangó-lélek,
Amott egy égig-érő kék virág.
Szürcsölni mézét egyetlen üdvösség
S ugyanakkor biztos szentségtörés,
Ülni mellette: simító sugár
És a vesékig lehatoló kés.
Mert teljességgel méltatlan vagyok,
S hamisság minden, mi kijő belőlem,
S fertőzi még a lehelletem is
A Genezáret esti levegőjét –
Azért Uram: ragyogó kék virág,
Ki állsz a parton mozdulatlanul:
Eredj el tőlem!

2

Nekem nem volt az Istennel soha
Ilyen döbbentő nagy találkozásom.
De csodáit emberszívekben látom.
Mindenki, akit valaha szerettem,
S aki jóságát reám pazarolta:
Nekem csoda volt, isteni csoda.
Közel volt hozzám – s végtelenül messze,
És mindíg végtelenül nagyobb nálam,
És nálam mindíg végtelenül több,
Hozzásímulni alig mert a vállam
S érinteni alig mertem kezét –
És szakadék volt így kettőnk között:
Gyönyörű és borzasztó szakadék,
Mint aki néma áhítatra döbben
S emberben sejti meg az Istenét.
Nekem minden drága testvér, barát
Virág volt, kihez méltatlan vagyok:
Üdvösségemre felnőtt kék virág.
És mert csodának láttam és akartam,
Ki áll a parton fénylőn, mozdulatlan,
Ő tisztaságban – én a szennyes árban,
Ő teljességben – én az ürességben,
És bárha tudtam: nélküle nincs élet,
Ki-kivágyott a kiáltás belőlem:
Testvér, tisztaság, igazság és élet:
Távozzál tőlem!!

1936