Pünkösd után 2. vasárnap. A tanítványok meghívása. (Mt 4,18-23.)
2016. május 29. vasárnap, 12:49 | 
Írta: László atya
Jézus nem turistaként járt a Galileai tó partján, nem is fegyvereseket toborzott a nagy hódító háborúhoz. Szeretettel járt, és szolgálatra hívott. Ma is itt jár a mi vidékünkön. Minket is hív. Mire is?
Nem nézőnek hív a focimeccsre, hanem játékosnak. A nézőnek nem kell edzenie, nem kell áldozatot hoznia. A játékosnak annál inkább. Jézus játékosnak hív az apostolok vezette csapatba. Keresztény ember = Krisztussal összhangban lévő, rá figyelő, érte fáradozó, aki tesz is azért, hogy az eredmény kialakuljon.
Kiket választ ki Jézus? Nem tudósokról szólnak az evangéliumi meghívások. Nem hatalmas vagyonú vagy erejű emberekről. Még csak nagy kapcsolataik sincsenek. Egyszerű halászok, egy-két vámos. Nemcsak fiatalt hív, hanem öregebbeket is. Nem csak férfiak szegődnek a nyomába, hanem asszonyok is. Nem csak jók, hanem bűnösök is. Nem csak lelkileg erősek, hanem gyengék is. A szentekről beszéltünk előző vasárnap. Nincs a világon még egy olyan sokszínű közösség, mint a szentek közössége. A mennyországban minden bőrszínű, életkorú és életállapotú ember megtalálható.
Mi bennük mégis a közös? Jézussal kezdték megkeresni egyéniségük igazi kincseit. És így lett Léviből, a vámosból Máté apostol, Zakeusból nagyvonalú adakozó, Simonból Péter, azaz kőszikla, Saulból, az üldözőből Pál, a térítő, Mária Magdolnából, az utcanőből szentéletű, másokról gondoskodó. Fordulatot, életre szóló fordulatot hozott számukra a Krisztussal való találkozás. Úgy jártak, mint a halak, amikor kiugranak a vízből, és megcsillan a pikkelyeiken a napnak a fénye. Egészen mássá lesznek a fény hatására, mint amilyenek voltak a vízben. Aki Krisztust követi, annak ki kell emelkednie a megszokottból, mint a halnak a vízből. Az örök élet fényében látszik meg igazán életünk eredeti színe a teljes szépségében.
Mi is többre vagyunk hivatottak, mint azt a földi megvilágításban látjuk, és látják mások. Ha rendszeresen kimozdulunk megszokott környezetünkből, feljövünk a templomdombra, hogy időről időre Krisztus világosságában nézzük meg életünket, akkor új lehetőségeket és távlatot fedezünk fel. A mesterséges fények csalókák. Jól tudják ezt a háziasszonyok, amikor ruhaneműt vásárolnak, és sokszor kiviszik a bolt ajtajába, a természetes fényre, hogy lássák a valódi színét, fényét az anyagnak. A természetes és a természetfeletti adja meg az igazi színét életünknek is. A mesterséges környezetből, világból, értékrendből rendszeresen vissza kell térni ehhez a megvilágításhoz, ha nem akarjuk elvéteni az értékek rendjét.
Milyen szempontok alapján választ az ember ma szakmát, társat? Megfizetik-e? Megéri e? Ki lehet-e vele jönni? Nem túl nehéz? Mit fizetnek az emberhalászatért? Nem fizet rosszul az Isten. Jó munkaadó. Lehet rá számítani társként is. Hűséges típus. Megtartja az ígéretét. A bűnbeeséskor megígérte, hogy Megváltót küld, és amikor elérkezett az idő, el is küldte. Mit ígér? Már itt békességet, derűt – persze áldozatok, nemegyszer szenvedés mellett. Odaát pedig – prémiumként – az örök boldogságot. Pénzről nem esik szó ebben a munkaszerződésben. Ezt a munkát, a keresztény életet nem lehet pénzért végezni egy életen át.
Mikor kell, mikor lehet elkezdeni? Nem lehet elég korán. Már az anyaméhben elkezdődik a keresztény nevelés. Mikor lehet elrontani? Minden döntésünkkor, amikor nem kérdezzük meg az Urat, hogy ő mit szólna hozzá. Amikor erre nem tanítjuk meg a gyermekeinket. Nem akkor veszítjük el az életünket, becsületünket, gyermekeinket, amikor elmennek, vagy rosszat teszünk, hanem amikor elengedjük az Isten kezét, amikor nem jövünk a felszínre a megszokottból, és nem nézzük meg tetteink értékét az Isten mérlegén.
Amikor megtanulunk imádkozni, amikor erre megtanítjuk gyermekeinket, unokáinkat is, valójában a hálás lelkületet alakítjuk ki a szívünkben, a lelkükben. Innen már csak egy lépés az emberek iránti hála. Amikor tehát Istenhez visszük a ránk bízottakat, valójában a saját öregségünkről is gondoskodunk. Hiszen aki tud köszönetet mosdani Istennek, annak van szeme észrevenni őt az események mögött. Aki Istent észreveszi és hálás neki, az szüleit és észreveszi, és hálás lesz nekik is. Így épül eggyé az emberi és az Isteni világ, így lesz Istenszolgálatunk emberek szolgálatává. Így lesz a földi élet az örök élet előszobája.
