Pünkösd után 2. vasárnap: Hivatás + Nyár = Nyári Hivatás.(Mt 4, 18-23.)
2015. június 07. vasárnap, 10:28 | Írta: László atya
Jézus hív. Kiket? Nem tudósokat, nem tökéleteseket. Gyarló, botladozó embereket. A tagadó Pétert, az áruló Júdást, a kételkedő Tamást. Így még jobban látszik az alapigazság: Törékeny cserépedények vagyunk. Isten ereje a gyengeségben válik nyilvánvalóvá. Minden nagyravágyás, nagyképűség, önmagában bízó tudás elfolytja az isteni erőt. Irányt téveszt. Elfeledi a hálaadást, így Isten helyett önmaga lesz a központ.
A gyengeségben, az egészen Istenre hagyatkozásban nagyon tud működni Isten ereje. Jól látszik ez pl. Gedeon történetében. A 30000 katona sok Istennek. Még a 10000 is. Elég neki 300 harcos. Képes velük is győzni a több tízezer felett, ha előtte félretették a félelmet, nem hanyagolják el állapotbeli kötelességüket, ha mindenek előtt helyén van életükben, harcukban és vezetőjükben az Isten. Az apró termetű Dávidot pl. a saját testvérei kinevetik, amikor Góliát ellen készül. Királya sem veszi először komolyan. De mivel nagyon nagy benne a hit, először elszégyellik magukat, majd elfogadják, hogy ő küzd meg az egész sereg helyett. Mert őt járja át egészen az Isten ereje.
Mit kér a meghívottaktól Jézus? Tartsatok bűnbánatot és kövessetek. Igen Istenre = hit, és nem a rosszra = bűnbánat. A kereszténység nem a kereszt szóból származik. A Keresztény = krisztusi ember. Krisztuskövető. A kereszténység nem elmélet. Jézus nyomába lépő embereknek kell lennünk. Ez radikális változást jelent a tanítványoknál. Azonnal – mindent – otthagynak. Nem azért, mert az, amit eddig tettek rossz volt. Mert Krisztushoz mérnek mostmár mindent. És hozzá mérve más lesz a kapcsolatok, a tettek értéke. Más lesz a szép és a csúnya, az igaz és a hamis, a fontos és a felesleges, hasznos vagy káros.
Hogyan küld? Pénz, táska, köntös, saru, bot nélkül. A pénz – biztosíték a szükség ellen. A táska az éhezés ellen, a saru az út kövei ellen, a bot a kutya és a kutyalelkű emberek ellen. Jézus nem akar minket, mai követőit sem ezektől megóvni. Mert aki érzi a hideget és hőséget, a szükséget és éhséget, a fájdalmat és erőszakot, az lesz képes megérteni az éhezőt, a szenvedőt, az üldözöttet és a hontalant. Így tud mindezeknek támasza lenni. Így tud mindenben Istenre hagyatkozni maga is.
Nyár van. Szünidő. Éppen indulsz valahová, mint Péter. Te is a barátaiddal. Erre mi történik? Jézus most eléd áll. Nem akar visszafordítani, vagy reggeltől-estig imádkoztatni. Még csak unalomba sem akarja fullasztani a napjaidat. Nézd meg Péteréket. Soha nem volt olyan eseménydús az életük, mint a Jézussal való találkozás után. Meghív Téged is. Gyere. Együtt hozzuk ki ebből a nyárból a lehető legtöbbet. A nyár: nem üres időtöltés, kókadt lötyögés. Gyönyörű feladat.
Mint Péterék, Te is kezd azonnal. Pl. a XXI. Század legnagyobb alvásával, és utána a legfrissebb ébredéssel. Végy a kezedbe egy papírlapot. Oszd 10 részre. Kb. ennyi heted lesz a nyáron. Tervezz: Mit? Mikor? Hol? Hogyan? Ne sodorjanak az események. Tudd, hogy mit akarsz! Mi legyen benne feltétlenül? Tv-mentes esték, jó néhány koránkelés, nyelvtanulás, házimunka, igényes mozi, értékes könyvek, sok mozgás – de pl. fejlessz ki új technikát a kerékpározás alatti imádságra.
Próbáld ki magad a jóban! Ki tudod e hagyni a nyárból a cigit, a piát, a lustaságot? (Ez a három kb. egyformán káros.) Legyen lelki edzésterved! Lelki olvasmány, lelkigyakorlat, hittanos tábor. Olvasd a Bibliát. Válassz ki egy könyvet. Illeszd be a mába. Tervezd bele a napba a szüleiddel való beszélgetéseket. Legyen a kezed ügyében mindig egy jó vers, egy szép zene.
Ne felejtsd: az autóban a három legfontosabb eszköz a gáz, a fék és a kormány. Legyen jó a nyarad iránya, tudj lassítani – ha nagyon pörögnél, tudj megmozdulni, ha nagyon lusta lennél. Vedd halkabbra a világot magad körül, hogy hallható legyen a Lélek hangja is. Légy gazdája a nyárnak. Legyen a Tiéd!
Búcsúzóul Mécs László verse. Erdőben sétálva tisztásra lel. Két szép tehén rajta és egy öreg paraszt. „Komoly. Pipál. Köszöntöm. Bólint. Kérdem én: mitől olyan szép az a két tehén? Fösvényen szól, míg a pipafüstje leng: Hát a mienk! – Mily boldog, bölcs e kurta felelet!… Megszépül minden, ha valakié. Be szép egy kert, ha valakié! Be szép egy asszony, ha valakié! Be szép a szívünk, hogyha szeretik! Be szép az ország, hogyha szeretik! Megszépül minden, hogyha szeretik!”
Attól vagy szép, hogy szeretnek. Attól szép a világ, hogy van Gazdája, aki szereti. Attól lesz szép a nyarad, ha szereted. Istennel szereted!