Pünkösd után 22. vasárnap: A dúsgazdag és a szegény Lázár (Lk 16, 19-31.)
2015. október 25. vasárnap, 14:34 | 
Írta: László atya
Temetőben jártunk szinte mindannyian az elmúlt napokban. Találkoztunk elhunyt szeretteinkkel. Aki hagyta beszélni a mécseseket, ugyanazt az üzenetet hallotta, mint amit a mai evangélium tartalmaz. Mindenek előtt azt, hogy minden élet véget ér egyszer. Van halál. Aki erre nem készül, az nem felnőtt, hanem felelőtlen gyermek. Aki erre nem készíti fel gyermekeit, az hamis életre neveli, zsákutcába küldi őket.
Másik üzenete a síroknak és a példabeszédnek, hogy ami a halálon túl van, az örök. Örök az élet és örök a kárhozat is. Nincs már alkalom a javításra. Elhunyt szeretteink nem keltek ki, hogy befejezzék, amit elkezdtek, kijavítsák, amit elhibáztak. Állapotuk végleges. Semmit nem vittek magukkal abból, ami itt fogható. Ami minket sírjukhoz vitt, az a lelki örökség. Nem a vagyon. A szeretet, amit tőlük tanultunk. A hit, amit ők hintettek a szívünkbe.
Tudósok között jártunk november elsején. A temetőben ugyanis mindenki többet tud tőlünk az örök életről. Isten nem enged minket vezetők nélkül egy életnek nevezett labirintusba. Vezetőink élő és elhunyt szeretteink, történelmünk, józan eszünk. De vezetőink, – ahogyan Ábrahám mondja – Mózes és a próféták. Újszövetségre lefordítva: az apostolokra épült egyház, papjaink, püspökeink.
Isten nem ad külön jeleket. Ne várjunk csodákat. A Dúsgazdagnak sem teljesíti kérését, hogy Lázár visszamenjen testvéreihez. Van körülöttük elég, az Isten bizonyítékaiból. A hűséges Isten hű szolgáival van itt velünk, és általuk segít életutunkon. Álljunk meg rendszeresen Isten igazságánál és őseink sírjánál. Ne csak a virágot vigyük ki, hanem a szívünket és fülünket is. Halljuk és értsük meg, amit mondanak. Legyen bölcsebb az életünk minden találkozás után. Minden vasárnapi találkozás után is.
Ne csak a halált lássuk meg, a temetőben, hanem a sírok fölé emelkedő Krisztus keresztjét és kitárt kezét is, mellyel mindenkit magáéhoz ölel. Azt énekeljük: „Szenteiddel nyugtasd meg Krisztus, a te elhunyt szolgáidnak lelkét, hol nincs sem fájdalom, sem aggódás, sem sóhaj, de végtelen az élet.” Ezt jelenti liturgiánk nyelvén Krisztus barátsága, a hitünk.
A példabeszéd másik üzenete: Isten mindannyiunknak másként ajánlja fel az üdvösséget. A gazdagnak pl. jóléttel. Még arról is gondoskodik, hogy ne kelljen messzire mennie, hogy rászorulót találjon, akin vagyonából segíthet. Ajtaja előtt fekszik Lázár. A vagyonát eszközként kapta. Hol hibázik? Azt hiszi, hogy az az övé. Ma is itt hibázunk sokszor. Amink van, kaptuk. Életet, időt, vagyont, egészséget, tudást, szerelmet. Nem a miénk. Istené. Neki tetszően kell vele bánni. Jézusnak nem a pénz a fontos, hanem az ember. Nagy baj, ha vagyonán kívül semmije sincs, mert Isten előtt nincstelen.
A gazdag elmulasztotta vagyonából tőkét kovácsolni a mennyben. Így nincstelen maradt hitben, emberségben, szeretetben. Annyija sem volt, hogy a belépőt kifizesse a mennyországba. A felületes, a közömbös, a másikkal nem törődő életmódról szól ez a példabeszéd. Nem tesz semmi rosszat a Dúsgazdag. Mégis a pokolra kerül. Miért? Mert elmulasztja tenni a jót. A legtöbb bűnt mi is mulasztással követjük el. Ma itthon is, a világban is divat mások hátán, vérén, izzadtságán meggazdagodni. Ez a példabeszéd üzeni, hogy nem csak a földi mérce létezik.
„A pénz nem üdvözít!” – tartja a mondás. De igen! Ha nem csak magadra költöd! Ha nem felejted el, kitől kaptad, és miért kaptad. A gazdagság hatalmas lehetőség, de óriási veszély is. A szegénység önmagában szintén nem üdvözít. Ez is esély az üdvösségre, ha Istennel viseljük. A szegény Lázárok is gondolkodhatnak helytelenül, ha elhagyják magukat, és semmit sem tesznek önmagukért és a másikért. Nem kell gazdagnak lenni ahhoz, hogy szívtelenné váljék az ember. Gyermekkori mohóság, öregkori önzés, házastársi uralomvágy…
Ezeknek ellenszere a karbantartott lelkiismeret. A hajtás, a megállás nélküli rohanás, a kitekintés nélküli élet beszűküléshez, megmerevedett élethez vezet. Vakká tesz mások irányában. Lassan nagyobb választék van az áruházakban a kutya és macskaeledelekből, mint az idősek számára kedvező táplálékokból. Berlin apostola egy gazdag hölgytől kér alamizsnát, aki éppen kutyáját sétáltatja. „Sajnos nagyon sok a kiadásom.” – utasítja vissza a hölgy. Bizonyára ismeri a főparancsot? – kérdezi az atya. A hölgy büszkén is mondja. Önnek ezt átírnám asszonyom, – mondja a páter. „Szeresd felebarátodat legalább annyira, mint a kutyádat!” Számolja össze, mennyit költ rá, és legalább annyit költsön mindennap a rászorulókra is. Ez a recept ma sem idejétmúlt.
Jézus szavára a terméketlen fügefa elszárad, mert nem teljesíti Isten rendelte feladatát. Vajon az én életemnek van termése? Vagy önző vagyok és csak magamnak élek? Akiket meglátogattunk a temetőben, értünk éltek. Aki föléjük magasodik a kereszten értünk halt meg. Kiért élek? Mit teszek másokért? Minden nap készítsünk leltárt.
