Pünkösd után 25. vasárnap: az irgalmas szamaritánus
2015. november 15. vasárnap, 14:31 | 
Írta: László atya
Valaki – egy írástudó – kérdezi Jézust. A kérdezni tudás képessége emberi tulajdonság. Az ember tud és mer kérdezni. A végső dolgokra is rákérdezünk. Így születnek meg az ókori és újkori mítoszok, mesék, válaszképp a végső dolgokra feltett kérdésekre. Ha jó választ akarunk, akkor jótól kell kérdezni. Az írástudó jótól kérdez. Azt szeretné, ha ők – Jézus és ő -, a tudósok, megvitatnák ezt a szerinte elméleti kérdést. Jézus nem nyit elméleti vitát. Oda viszi a kérdést, ahol a helye van: az élethez, a valósághoz. A kereszténység, az Isten barátsága nem elmélet, hanem gyakorlat.
Nézzük a példabeszéd szereplőit: a rablók – a legtöbb szenvedést a gonoszság és az erőszak okozza a világon. A mi életünkben is. Nemcsak az erőszakos rablókra kell gondolni. Vannak nyakkendős rablók is. Van aki a pénzünket, mások az időnket, megint mások a gondolataink tisztaságát rabolják el. Vannak sunyi rablók, akik a köztulajdont, a másik feleségét rabolják el. Amikor megfosztom a másikat a hit, a tudás, a történelmi igazság megismerésének lehetőségétől, én is rabló vagyok. A rablók önző emberek. Sok fájdalom okozói. Nagy kihívás velük szemben megmaradni kereszténynek. Szeretettel válaszolni az erőszakra, jóval a rosszra. Ahogyan Jézus tette: értük imádkozva, életét adva, hogy életünk legyen…
A pap és a levita – nem véletlenül kerülik el a bajban lévő embert, hanem tudatosan, nagy ívben. Nem közömbösség ennek az oka. Van egy pontosan kiszabott menetrendje az életüknek, és ebbe most nem fér bele, hogy segítsenek. Mi az, ami ezt nem engedi? Isten ügyében fáradoznak, a templom szolgálatára sietnek. Egész évben erre vártak. Minden pap és levita otthon szolgál egész évben, de egy hetet minden esztendőben, a jeruzsálemi templomban szolgálhattak. Ha most vért érintenek, egy hétig nem mehetnek be a templomba, és ezzel egész évi várakozásuk hiábavaló volt.
A templomi szolgálat minden fölé nő, még a segítés fölé is. Kész válaszaik vannak. Ők most nem segíthetnek. Előre meghatározott keretek között mozognak, és ami ezeken kívül van, arra nem érnek rá. Jézus sem fért bele ebbe a körbe. Meg kellett volna miatta változtatniuk életformájukat, szabályaikat. Aki nem velük halad, gondolkodik, azt otthagyják.
Ma kezdődik az adventi szent idő, karácsony böjtje. Arra készülünk, hogy megünnepeljük: az Isten minden szabályt félretett, hogy nekünk segítsen. Ember lett, hogy mi Isten fiai lehessünk. Mélyre hajolt, hogy a mélyre süllyedt embert felemelhesse. Ezt a nagy szeretetet ünnepeljük karácsonykor. Adventben azt nézzük meg, hogy életünk szabályai mennyire jók? Ha kell, igazítsunk azokon. Ha baj van, segíteni kell, nem ítélkezni. A gyors ítélet irgalmatlanná tesz. A munkamegosztás a társadalomban túl jól sikerült. Egymásra várunk. Nézzük a bajt és nem segítünk. Ahol sok a néző, az a rablóknak kedvez. Egyre kegyetlenebb dolgokat hoz közel hozzánk a média. Egyre immunisabbak leszünk a szenvedéssel és a halállal szemben.
Adventben meg kell szabadulni a lelki közömbösségtől, félelemtől, és erősíteni kell a szeretetet magunkban. A nemtudás is bűn, mert elmulasztottuk képezni magunkat lelkileg. Fontos a lelki önképzés, hogy kevesebbet hibázzunk. Ennek ideje a böjti szent idő. A pap és a levita nagyobb rablók, mint akik a bajban lévőt kifosztották, mert ők az életét meghagyták. A pap és a levita a talpra állás esélyét veszik el tőle. Az ártásnak sok fokozata van. Ez az egyik: nem adom meg azt, amire módom lenne. Csendes cserbenhagyás ez, a lehetőség meg nem adása. Éles szemmel kell figyelni magunkat, hogy ne csak a látványos, hanem a rejtett hibáinkat mulasztásainkat is meggyónjuk.
A szamaritánus – kiművelt, iskolázott a figyelme. A hangos jajveszékelést könnyű észrevenni. Akik szemérmesen rejtegetik szenvedéseiket, azokat már nehezebb megtalálni. A lelkiismeret ébersége nevelhető. A nevelés egyik eszköze az ima. Adventben legyen ebből is több. Aki az imára tud figyelni, aki a templomban tud a másikkal együtt imádkozni, aki imádkozik házastársáért, gyermekeiért, a bajban lévőkért, annak éber marad a szeme és a szíve meglátni, észrevenni a szükségben lévőt. A szétszórt, elmaradó ima Istenkapcsolatunk lazulásához vezet. A másikért mondott ima, a mindennapi kapcsolataink javulásának a kezdete.
„Megesett rajta a szíve” – ezt a szót kétszer használja a szentírás Jézusnál: a tékozló fiú apjánál, és itt. A szamaritánus nem azért segít, mert a másik megérdemli, hanem szívből. Jézus válasza az írástudó kérdésére: nem az az igazi kérdés, hogy ki az én felebarátom, hanem az, hogy én az vagyok-e? Jézus mai kérdése mindegyikőnkhöz: Te barátom, kinek vagy a felebarátja? Nem az észhez kell igazítani a szív igényeit, hanem a szívhez az ész józanságát.
Van megelőző irgalmasság is. A szentatya az irgalmasság évét hirdette meg azért, hogy megelőzzük a bajt, hogy ne jusson a másik nehéz helyzetbe. Legyen ilyen figyelmes szeretettel gazdag a mi adventünk is.
