Pünkösd után 25. vasárnap (Lk. 10,25-37.)AZ irgalmas szamaritásnus.
2014. december 01. hétfő, 21:52 | 
Írta: László atya
„Melyik a főparancs? … Ki az én felebarátom? … Meglátta … elment mellette. Meglátta, megesett rajta a szíve, megállt, bekötötte… Menj, és tégy te is hasonlóképpen!”
Jézus szakemberrel, gyakorló hívővel beszélget. Neki- és nekünk, mai gyakorló hívőknek szól a tanítása. Tudjuk, éppúgy, mint a kérdező, a parancsokat. Ezért nem is elméletet mond Jézus, hanem gyakorlati példát, az Irgalmas Szamaritánus példabeszédét, melynek megértése után, nem lehet semlegesnek maradni. Bizony gyakran előfordul, hogy épp a szabó ruhája a legelhanyagoltabb, a kőműves háza a befejezetlen, és a keresztény ember szeretete hiányos, tele van haraggal és üres szavakkal.
Milyen legyek? Nézzük meg, milyen volt Jézus. Ő a minta. Ő a szeretet parancsát: szeresd felebarátodat, mint saját magadat, úgy élte meg, hogy jobban szeretett minket, mint önmagát. Fölülről jött, de „Istennel való egyenlőségét nem tartotta olyan dolognak, amelyhez feltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, hasonló lett hozzánk… megalázta magát egészen a kereszthalálig.(Fil.)
A kereszténység történelme során vezetőivel is, híveivel is gyakran előfordult, hogy miközben az égre néztünk, nem vettük észre a mellettünk lévő gondját, vagy éppen, mint pl. a történetbeli pap és levita, templomba sietve, Istenre hivatkozva hanyagoltuk el őket. A II. Vatikáni Zsinat sokszor, nyomatékkal figyelmeztet: ne csak szavakkal, hanem tettekkel szeressünk. Ne magyarázzuk, hanem éljük a szeretetet. Hogy kit? Mikor? – szeressünk? Mindenkit. Mindig. Ez Krisztus jellemzője, ez volt az első keresztények különleges ismertető jele, ez kell, hogy legyen a miénk is.
Hogyan szeresünk? Mint a szamaritánus tette: Meglátta – megállta – megesett rajta a szíve. Páli Szent Vince a XVII. Században ezt így fordította le tettekre: kikötő-gályarabok – rokonok – talán utolsó csók, ölelés-két gyerek-anya: hiszen ártatlanul ítélték el. Vince utánuk megy- le a hajó gyomrába. Pénz a fegyőrnek-ruha- és helycsere. Menj, otthon szükség van rád. Engem nem várnak annyian.
A példabeszédben háromszor fordul elő, hogy „látta”. Kétszer következmény nélkül. „Elment mellette.” Mert csak a szemével látott. A harmadik, a gyűlölt és megvetett ellenség, akinek minden oka meg lett volna, hogy elfordítsa a fejét, ő a szívével is látott: „Megesett rajta a szíve”. Nem keresett kibúvót: Miért éppen én? Miért épp most, amikor ennyire sietek? Mennyit veszíthetek emiatt? Mi lesz velem, ha megállok? Felebarátom, bajban van, szeretem, megállok. Segítek. Nem azért, mert én olyan jó vagyok, hanem azért, mert minden nap látom, hogy Isten mennyire jó hozzám. Segítek, és ezzel adósságot törlesztek.
És ez nem akciós szeretet. Amikor a fogadóba viszi a sérültet, akkor válik egyértelművé. Fontos neki a sorsa. Visszafelé is. Jóllakottan, áruját eladva, gazdagon is szereti még és áldoz rá. Ha Atyám az Isten, akkor testvérem a másik ember. A felebaráti szeretet mindennapi hűségre, állandó elkötelezettségekre épít. A családban kezdődik, a kisebb közösségben folytatódik, az egyházban, a községben, a nemzetben, a világban összegződik.
A keleti szóhasználatban „irgalmasságot gyakorolni” valakivel = úgy bánni vele, mint családtaggal. Nincs kétféle szeretet. A szeretet nem alkalmi, mint az alkalmi ruha, amit a bál után levet az ember. Jézus épp ezt a fajta magamutogató szeretetet szidja a farizeusoknál. A keresztény szeretet állandó, mindig, mindenkivel kapcsolatban érvényes, és nem lehet kipipálni, vagy túlteljesíteni.
Herder Camara riói érsek a palotáját felcserélte egy egyszerű sekrestyére. Püspöki keresztje is fából volt. Senki gondja mellett nem tudott elmenni segítség nélkül. Ellenségei bérgyilkost küldtek rá, mint veszélyes emberre. A bérgyilkos nem ölte meg. Nem tudta elhinni, hogy ez a szegény ember bárkire is veszélyes lehetne. Menj. Ma is. Te is. Tégy hasonlóképpen! P.L.
