Pünkösd után 3. vasárnap. Mt. 6,22-33.- Ne aggódjatok…
2016. június 05. vasárnap, 11:31 | 
Írta: László atya
Az evangélium a gondviselésben való bizalomról szól. A mai ember fél. „Fortélyos félelem igazgat, és nincs remény…” Az egyház feladata, hogy egy reményvesztett korban beszéljen az örök élet reményéről. Ezt teszi a szentatya. Amikor a pápa egy enciklikát kiad, akkor Jézustól kapott kötelességét teljesítve, a kor kihívásaira adja meg az iránymutató tanítást a keresztény ember számára.
A keresztény ember megkülönböztető jegye minden korban, hogy tudja: van jövője. Élete nem a semmibe torkollik. Ez a tanítás nem csak egy üres hír. Ennek ereje van. Ez átalakítja, megváltoztatja a hívő ember életét. Akinek van miben reménykednie, akinek van jövője, az másként él. A régóta keresztény nemzetek – mi is – a történelem során már hozzászoktunk az evangéliumhoz. A hitből fakadó remény nem sugárzik rólunk. Aggódunk, félünk, kapkodunk, rohanunk.
Megszégyenítenek minket afrikai bennszülöttek, pl. Szt. Bakhita Jozepfina, aki 1869-ben született Szudánban. Kilenc évesen elrabolták. Rabszolgának eladták. Rettenetes megpróbáltatások után érkezett Itáliába. Itt megismerte Jézust, és megértette, hogy eddigi urai, patrónusai fölött van egy hatalmasabb patrónusa, az urak Ura. Őt ismeri, szereti, megváltotta. Ez a felismerés életében először boldoggá tette. 1890-ben keresztelte, bérmálta és áldoztatta meg a velencei pátriárka. Később apáca lett, és élete végéig járta Itáliát, hogy rávegye az embereket a misszióra: menjenek, hirdessék az embereknek ezt a nagy reménységet.
Korunkban feltámadt a csillagjóslás, ezerféle tudománynak álcázott tévhit. Már Nazianzi szent Gergely leszögezte: a három királyokat vezető csillag óta egyértelmű, hogy nem a kozmosz elemei vezérlik az embereket, hanem egy személyes Isten kormányozza a csillagokat, vagyis az egész világegyetemet. Van Istenünk = van jövőnk. És ez a tény megváltoztatja a jelent. Szabaddá tesz a szeretetre. Ld. ókori szerzetesek, középkori vezeklők – pl. Szent, Ferenc. Ez a remény a forrása az Istenhez való hűségüknek és a jóban való kitartásuknak.
A hit mai válsága a keresztény remény válsága. Az elveszett paradicsomot ma már nem a hittől, hanem a műszaki, tudományos haladástól várjuk. Ennek alappillérei az ész és a szabadság. E remény politikai megvalósulását két esemény jelzi. A francia forradalom, és a marxista forradalmak. A felvilágosodásra, az ész és szabadság uralmára adott keresztény válasz: át kell térni az egyházias hitről a vallásos hitre, melynek alapja a tudás, nem pedig a szokás. Mindkét gondolkodás után létrejött rendszerek, különösen a proletár diktatúrák iszonyatos pusztítást hagytak maguk után. Alapvető hibájuk az volt, hogy megfeledkeztek az emberről és szabadságáról. Arról, hogy az ember nem csak anyag. Csak anyagiakkal nem lehet megoldani az emberiség problémáit és nem is szabad ezzel a mérleggel mérni az értékeit. Sőt az anyagiak féktelen halmozása a felszültségek forrásává lesz, és a természet halálához vezet.
Aki örökké tartó jobb világot ígér, az hazudik. Istenre az embernek szüksége van. Nélküle remény nélkül marad. A tudomány nem válthatja meg az embert. Hit nélkül a tudás elpusztítja a világot. Félelmetes fenyegetés minden embernek. Az embert nem a tudomány, hanem a feltétel nélküli szeretet váltja meg. Az Isten, aki most is szeret minket. Rajtunk áll, hogy élünk e szabadságunkkal, és mellette döntünk, vagy sem. Erkölcsi értékeink nem öröklődnek. A következő nemzedék kidobhatja atyái hitét. A dolgok helyes rendjéért való harcot minden nemzedéknek meg kell harcolnia. Ennek a küzdelemnek az alapja a Jézus Krisztussal való élő kapcsolat. Semmit se helyezzünk elébe.
Négy csatornán tapasztalhatjuk meg a keresztény reményt, gyakorolhatjuk az Istenbe vetett bizalmat. Az első az Ima. A pápa a vietnami Van Thuan bíboros alakját idézi fel, aki 13 évet töltött börtönben, ebből kilencet magánzárkában. Látszólag ez a tökéletes kétségbeesés helyzete. Ő a remény növekvő erejévé tette az ima által. Az ima a vágyakozás iskolája, a belső tisztulás eszköze. Legyen imánk mindig személyes és az egyház által vezetett.
Az embernek minden komoly és jó cselekedetében megvalósul a reménye. De ha nem tudunk többet remélni, mint ami kézzel fogható, vagy amit az uralkodó elit elénk elérni enged, életünk hamarosan reménytelenné válik. Csak az Isten adta remény ad erőt és kitartást a jótettek, az önzetlen szeretet tetteihez.
A szenvedésben is megéljük a bizakodást. Ahol lehet, csökkenteni kell minden emberi eszközzel a szenvedést. De nem a fájdalom előli menekülés gyógyítja meg az embert, hanem az a képesség, hogy elfogadja a küzdelmeket, és azok hatására érettebbé válik. Kegyetlen és embertelen az a társadalom, amely nem képes a szenvedők elfogadására. A másikkal és a másikért szenvedni – ez a szerető ember alaptulajdonsága. Erre adott példát Jézus. A mindennapok apró tűszúrásait is fel lehet ajánlani Istennek, és máris derűsebbekké válnak a hétköznapok.
Az utolsó ítélet is a remény eszköze. Isten igazságossága remény az igazaknak. Nem a földi bíróságoké az utolsó szó. Az utolsó ítélet nem csak igazság, hanem kegyelem is. Jézus keresztje a közbenjárónk és az Istenszülő, aki szüntelenül könyörög érettünk Istennél. Őt kérjük, tanítson meg minket hinni a gondviselésben, remélni és kitartóan szeretni.
