Pünkösd után 31. vasárnap A jerikói vak (Lk. 18,35-43.)
2016. január 03. vasárnap, 18:41 | 
Írta: László atya
A látás utáni vágy emberi természetünk legalapvetőbb tulajdonsági közé tartozik. Korunk emberét különösen jellemzi ez. Ezért öltött roppant méreteket a túrizmus. A TV szinte az egész világot szobánkba hozza. Fontos látni a testi szemünkkel! A fény meghatározó a tájékozódásban, a szép felismerésében. Templomainkat kelet felé építjük. A fény felé, lelki értelemben az örök fény, Jézus felé fordulunk, hogy legyen fénye, jó világítása életünknek.
A jerikói vak – testi szeme rossz lévén – a lelkivel messzebbre látott. Figyeljük meg a történetet. Mozgást, zajt hall. Jerikó kapujánál ül, a zarándokoknak itt kell elmenniük Jeruzsálem felé. Látni nem lát, de hallani jól hall. Sokan vannak. Kérdez. Mert Isten mindig gondoskodik arról, amire szükségünk van. Számára mások közvetítik azt, amit nem láthat maga. HA felismerjük hiányosságainkat, és tudunk, merünk, akarunk kérdezni, akkor ő válaszol kérdéseinkre. Mások szájával. Merj kérdezni, ha valamit nem látsz, és tudj válaszolni, ha másnak szükséges a Te segítséged!
A válasz: A Názáreti Jézus megy erre. Olyan, mintha valaki azt mondaná, hogy a nyíregyházi Feri bácsi megy itt. Az emberek 90 %-ának ez semmit sem jelent. De neki sokat. Ő tudja, hogy a Názáreti Jézus Dávid Fia, a Messiás! Ez a hit. Nem bizonytalan vélekedés, találgatás. Nem puszta ismeretanyag csupán. Elfogadni egészen az Istent. Rábízni magam. Egészen. Honnan látszik ez a hit Bartimeusnál?
Kiabál! A zarándoklat imádságos csendjébe belekiabál. Ráadásul nem is akármit, hanem egy kemény, harsány harci kiáltást. Dávid Fia! Ez erősen politikai, nemzeti jellegű megkülönböztetés. Nem tudják csitítani. Kiáltja az igazát, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Aki beteg, és fájdalmai vannak, és tudja, hogy aki előtte áll, ezt meg tudja szüntetni, az nem ismer lehetetlent a kérésben. A vak tudja, hogy ahol a Messiás megfordul, ott a vakok látnak… És ő hisz abban, hogy Jézus a Megváltó.
Az igazi hit bennünket is látóvá tesz. A láthatatlan Istent meglátjuk teremtett világában. Az emberek mosolyában. Már nem attól félek, hogy bántanak-e, hanem azt keresem, hogyan segíthetek. Még a szenvedés és a halál is más, a hit fényében. Új világ születik a haldokló ágyánál. Milyen a hitem? Ha isten most számon kérné, elégedett lenne? Elégedett az Isten velem? Kell, hogy ezt gyakran megkérdezzük magunktól. De vigyázzunk, hogy ne csak ezt kérdezzük meg, hanem egy másik kérdést is.
Meg vagyok-e elégedve Istennel? Hogy olyannak teremtett, amilyen vagyok? Hogy mindig újra és újra egyre többre ösztönöz? Jézussal, a megalázott Megváltóval elégedett vagyok? Szeretem? Ezzel az egyházával, ezekkel az embertársakkal? Sok mély imára van szükség ahhoz, hogy ki tudjuk mondani: Istenem egészen rád bízom magam!
Mert Bartimeus így hisz! Amikor mondják, kellj föl, mert téged hív! Egy pillanatig nem tétovázik. Azonnal felugrik. Egy mellékmondat jelzi Krisztusba vetett bizalmának mértékét: „Eldobta köpenyét!” A koldusnak a köpenye az egyetlen védelme. Naptól, széltől, esőtől. Sokszor egyetlen vagyona, mindene. Amikor eldobja, minden védelemről lemond. Kiszolgáltatja magát a Mesternek.
Aki hisz, akit hív Jézus, aki Jézushoz lép, annak sok mindent el kell dobnia magától, ami akadály lenne a találkozásban. Hamis hiteket, bűnös látomásokat. Tiszta szemmel, tiszta szívvel tud meggyógyítani minket. Nem az, az első hogy megértsük őt, hanem, hogy bízzunk benne. A jerikói út nem földrajzi fogalom. Itt kanyarog Győr mellett. Jézus jön rajta. Minden nap hív a szent Liturgiára. A másik mosolyával megbocsátó, szerető barátságra… kétkezi munkára… Önmagunkban elesettek vagyunk. Vele újra mindenre képesek.
Mit akarsz, hogy cselekedjem veled? – Uram, hogy lássak! Világos látásért, helyes felismerésért minden nap könyörögni kell nekünk is. Salamon igazán hatalmas és okos uralkodó volt. Mégis könyörög a bölcsességért, ami helyes látást, jó ítélethozatalt, döntést jelent. Új látásmódot adj Uram. Olyat, amely elrendezi kusza dolgaimat. Megvilágítja az igaz élet rendjét. Hogy újra Veled lássam önmagam, és világomat.
A hit fénye, a látás – kötelez. Mindannyiunkat, akik itt vagyunk. Bartimeusnál ez azonnal követést jelent. A hitből fakadó látás, cselekvéshez vezet. A cselekvés pedig több mint ismeret, tudás. A hit terén az ismeret még nem végállomás. Ha így lenne, akkor a fő szerep az írástudóké lett volna az egyházban. De mivel a cselekvés, a személyes követés a lényeg, azért az egyházban a mértékadó személyek nem a teológusok, hanem a szentek. Akik sokszor nagyon egyszerű emberek, máskor nagyon tudós emberek. Amiben egyformák: a hit fényében látják önmagukat, világukat, társaikat, és a bennük élő hittel alakították át azt.
Mivel mindannyiunkban a hit világossága mellet a bűnsötétsége is jelen van, Bartimeussal kérjük: Dávid Fia Könyörülj rajtunk! Újra látni szeretnénk! Legyen ez minden órában folyamatos kérésünk.
