Pünkösd után 34. vasárnap: a tékozló fiú története
2017. február 12. vasárnap, 20:52 | 
Írta: László atya
Ezt a történetet Jézus Péternek mondja, akkor, amikor Péter csodálkozik azon, hogy Jézus Lévi, a vámos házába megy vendégségbe. Egyszerre szól a tékozló vámosról és az irgalmas Istenről, akinek megbocsátó szeretetét viszi Jézus Lévi házába. A példabeszédet a középkor végén nevezték el a tékozló fiúról. Előtte az Irgalmas Atya példabeszéde címen szerepelt.
Az ifjú okosnak hiszi magát. Valójában csak önző. Jogait tartja számon, a kötelességeit nem. Szűk látókörű. Csak az orra elé néz: most ez kell nekem – gondolja. Élete legrosszabb döntését hozza meg. Pazarol: az apával tölthető szeretet-időt, a tőle kapott értékeket. Az önzés a kapcsolati tőke legnagyobb pazarlójává tesz. Kíméletlen: nem foglalkozik azzal, hogy tette másnak fájdalmat okozhat. Alattomos, hűtlen: jólétet akar más pénzén, érvényesülést tettek nélkül. Hamis fényben nézi a világot. Nem lát tisztán. Kicsinek hisz azt, amit elveszít, és soknak azt, amit megnyer. Pedig amit elveszít, az nagyon sok. Olyan, mint amikor a hajó a kormánylapátját veszíti el. Az apai ház értékrendje, az apa útmutatása nélkül irányíthatatlanná válik élete hajója, és zátonyra is fut hamarosan.
Ma sokan küldik tartós szabadságra az Istent az életükből. Nehéz a 10 parancs. Gyengék, kikérik a részüket. Az Atya pedig odaadja azt. Tiszteli szabadságunkat. Minden ember bölcsőjébe beteszi az örökségét. Kinek-mennyi évet, napot, pénzt, hatalmat, kapcsolatot szán. Akkor sem fordul el, ha rosszul használjuk az örökségünket, ha hátat fordítunk neki. Minden nap figyel a tékozló fiaira is. Elénk jön az élet különböző helyzeteiben, esélyt ad a talpra állásra minden gyónásban. Jelzi: a bűn nagyon veszélyes és drága. Nagyon sokba kerül a közösségnek is: rendőrség, kórháza, börtön, orvos, bíróság.. és az egyénnek is: tönkrement egészség, kapcsolatok, zsákutcába torkolló életek…
Megszokta az Atya jelenlétét, szeretetét. A megszokás veszélye az, hogy nem vesszük észre, természetesnek tartjuk, azt, amit kapunk. Kijár nekünk, nem akarunk osztozni rajta. Irigyeljük attól, aki nem úgy él, amint mi. A nagyobbik fiú reakciói nagyon beszédesek. Amikor az apa meglátja a tékozló fiát – örül. Amikor a nagyfiú látja meg – bosszankodik. A kicsi apjának szólítja az Atyát, a nagyobbik nem szólítja testvérének a másikat. Őmiatta mondja el ezt a példabeszédet Jézus. Célja nem az, hogy a bűnösöket meggyőzze Isten irgalmasságáról, hanem az, hogy a hűségeseket figyelmeztesse: nem szolgai engedelmességet, számolgató ítéletet vár Isten tőlünk, hanem testvéri szeretet és irgalmat.
A Tékozló Fiú története befejeződik: hazatalál. A nagyobbik fiúé nem. A mi történetünk sem fejeződött még be. Nagyböjtre készülve lelki szemüvegünk élességét kell megvizsgálnunk. Úgy, ahogy teszik ezt a látszerészek időről-időre. Vajon a régi lencsét nem kell-e erősebbre cserélnünk? Lehet, hogy nem is kell szemüveg, mert annyit javult a látásunk. A mai vasárnap kérdése: Az atya szemével látom-e a hazatérőt, Meglátom-e benne a testvért? Tudok-e ünnepelni élete fordulóján? Segítek-e neki abban, hogy új irányba induljon tovább?
- Conel ír szabadságharcos gyakran imádkozott sátrában is térdelve. Egyszer így találta őt a titkára. Elcsodálkozott, hogy ilyen nagy ember ilyen kicsi is tud lenni. A tékozló fiú történetén keresztül a mai vasárnap üzenete: az igazi nagyság titka az alázat, az Atya szeretetének, jóságának felismerése, a neki szóló tisztelet megadása. Ha az Istennel való kapcsolat a helyén van életünkben, akkor kerülnek helyére földi kapcsolataink is, és önmagunkat is ekkor tudjuk a helyén, isten rendelte helyén kezelni.
