Pünkösd után 5. vasárnap. A gadarai megszállottak. Mt. 8,29-9,1.
2015. június 30. kedd, 18:44 | 
Írta: László atya
Krisztus korában az embert sújtó betegségek okozójának a Sátánt tartották. A betegséggel harcolni annyit jelentett, mint a gonosz lélekkel felvenni a küzdelmet. Jézus egyenértékűen használja a „meggyógyítom” illetve a „kiűzi az ördögöket” kifejezéseket. Ugyancsak a keleti ember gondolkodásában az ég, a felső részek az Úrhoz tartoztak. A mélység, a vizek, az alvilág a Gonosz uralma alá. A föld is tagozódott. Az igazhitűek országa- Izrael – az Úrnak lefoglalt terület volt. A pogányok földje a Sátáné. Itt a magyarázata az evangéliumi történetben az embert megszállva tartó lelkek kérdésének: Miért jöttél ide? Mit keresel itt? Ez a mi felségterületünk!
Ennek történelmi nyomait láthatjuk hazánk történetében is. István királyt „apostoli” királyunknak nevezzük, mert egyrészt apostolkodott a kereszténység terjesztésében, másrészt az apostolutódtól kérte és kapta a koronát. Istennek szentelte az országot és a népet. Kivette a Gonosz uralma alól. Ma is: amely országokban Isten jelen van a közéletben, az alkotmányban, a törvényekben, a kisebb közösségek életében, szokásaiban – Ott meg tudja védeni a hozzá fordulókat. Ezeket a csatornákat: az erények, a jó szokások, az ima – meg kell őriznünk, mert ezeken keresztül tud működni közöttünk az Isten. Ha ezek nincsenek, a Sátán mozgástere szabaddá válik, és kemény harc van minden pici igazságért, jóért. Ennek idejét éljük ma Magyarországon, Európában…
Melyek a Sátán jelenlétének jelei? „Sírboltban laktak… mindenki félt tőlük”. Az út, melyet veszélyeztettek az örök élet felé vezető út volt. Ma is ezt veszi célba a Sátán, és igyekszik megakadályozni az Isten felé való haladásunkat. Rombol, és nem épít. Veszélyes. (Más leírásban: ruhátlan, megbilincselt…)
Mit tud az Ördög? „Idő előtt jöttél!” Tudja, hogy a világ végén az Isten Ura lesz mindennek. A Messiást megismeri, hatalmát elismeri. Könyörög neki – ami azt jelenti: tudja, hogy az ő hatalma kisebb, mint az Isten küldöttéé. Önként írja alá a megadási egyezményt és keresi a menekülési útvonalat.
Mit tudunk mi? A gadaraiak nem ismerik fel Jézusban az Isten küldöttét. Csalódottan fogadják a csodát. Elmennek Jézushoz, de nem azért, hogy hallgassák, hogy kövessék, hanem azért, hogy elküldjék határukból. Jézusnak sikerül legyőznie az ördögöt, de nem tudja meggyőzni a városlakókat. Kísértetiesen hasonlít ez a történet a mai viszonyokra. Isten nyilvánvaló csodái körülvesznek bennünket. Az emberek rá is csodálkoznak ezekre. A tudomány fejlődésével egyre több területen látjuk meg az Isten keze nyomát. Mégis egyre kevesebben hívjuk be őt a házunkban. Miért? Hogy ki-ki tovább tudja űzni kisded játékait.
Mi az üzenete ennek az evangéliumi történetnek? Nem annyira a megszállott meggyógyulása a legnagyobb dolog itt. Sokkal inkább az a prófétai üzenet, hogy a Sátán bukásra van ítélve. Ezt üzeni, hogy menekülni próbál, de saját csapdájába esik. A sertéseket megszállva, azokat is önpusztító tettre vezeti. Vízbe rohanva a tengerbe vesznek. Ugyanakkor ez a gonosz lélek veszte is. A tenger mélysége az alvilágot jelenti. Innen nincs visszatérés. Jézus végleges helyére küldi a Sátánt. Isten és az Istenben bízó emberek ereje hatalmas. Jézus elmegy ugyan, de csak azért, hogy később apostolait visszaküldve beteljesedjék a próféta jövendölése, mely szerint a pogányoknak világosság támad.
Persze a gonosz feletti győzelemnek ára van. Más mérleget és mértékegységet kell alkalmaznia annak, aki Krisztus nyomába szegődik. Életünk értékeit a hit és a szeretet mérlegén kell mától megmérnünk, ha igazán látni akarjuk a dolgok értékét. Mi, mennyit ér az örökkévalóság mérlegén, ahol az ezüst, az arany nem fizetőeszköz. Ahol az élet értékét jóságban, szeretetben, tisztességben mérik. Ezért mondja Jézus, hogy nehéz bemenni az Isten országának kapuján annak, aki telepakolta magát mindenféle földi kinccsel, és nem tudja letenni azokat, másoknak is hasznára lenni kincseivel.
Jézus diszkrécióját, finom figyelmességét jelzi, hogy – amikor a nyilvánvaló tények ellenére elküldik városuk határából a gadaraiak – nem kezd el velük vitatkozni, hanem csendesen elmegy. Ők jó kereskedők. Régi leírások és ásatások jelzik, hogy valóban nagyon gazdag volt a városuk. De nem jó mérlegen mérték Jézus tetteit. Nem látták a fizikai veszteség hozadékát, a lelki nyereséget.
A mi életünkben is sokszor így van. Egyrészt Jézus felénk nagyon figyelmes. Nem töri ránk a lelkünk ajtaját, nem hatol be erőszakosan, nem kényszeríti ránk szeretetét. Nekünk kell őt felismerni. Nekünk kell minden nap ajtót nyitni számára. Meghívni őt házunkba, asztalunkhoz. Nekünk kell a nyomába szegődnünk. Legyünk tehát jó kereskedők ne csak a földi életben, hanem az örök életben is. A kettő nem zárja ki egymást. Fontos a mérleg, melyen minősítjük életünk eseményeit, és a mértékegység, mellyel a dolgok nagyságát meghatározzuk.
