Szenteste 2016. Győr

2016. december 25. vasárnap, 14:05 | Írta: László atya

Gyermekkorom karácsonyi készületei közé tartozott, hogy szalmaszálakat gyűjtöttünk a KisJézus jászolába. Minden jótett, figyelmesség, ima után – egy-egy szalmaszálat vihettünk a templomba a hajnali misére, és betehettük a készülő betlehemi barlangba. Az alsósok hittankönyvében egy-egy díszt, szaloncukrot lehetett rajzolni a karácsonyfára minden jótett után.

Egy novellában ennek az ellenkezőjét olvastam. Nem odavitt, hanem elvitt egy szalmaszálat a legkisebb pásztor, amikor idősebb társaival az angyal szavára elindultak Betlehembe. „Minek ez neked, Dobd el! Értéktelen!”-förmedt rá idősebb társa. „Elteszem, hogy emlékeztessen.” – mondta a kisbojtár. Ma este azt gondoljuk át, mire is emlékeztette őt, és minket ez a szalmaszál?

Egyrészt arra, hogy a mi Istenünk nem egy félelmetes, hatalmas Isten, akinek a nevét sem szabad kiejteni, hanem a mi jóságos Atyánk. „Ember ne félj! Bízzál bennem!” – üzeni a szalmaszál. Aki ilyen kicsi mer lenni, az nagyon szeret. Ez ma is a karácsony legfontosabb üzenete. Isten kicsi lett, hogy mi el tudjuk fogadni, és vele együtt felnőve, nagyok lehessünk. Hatalmas szeretet, óriási bátorság a karácsonyi bravúr: teljesen kiszolgáltatja magát az embernek az Isten.

Szent Iréneusz József feladatát abban látja, hogy a világ előtt és az ő értelmezésében az ördög elől is eltakarta József a Kisjézust azzal, hogy a nevére vette, hogy fiaként nevelte. Senki sem tudta – a pásztorokon és a bölcseken kívül -, hogy ez a jászolban fekvő kisded az Isten Fia. Amikor az angyal azt a feladatot adja Józsefnek, hogy ő adjon nevet a gyermeknek: ”Jézusnak fogod hívni”- mondja neki, felruházza őt a valódi apa jogaival. A névadás ugyanis az apa joga volt. Emlékszünk Keresztelő János születésénél. Mindenki Zakariásnak akarja hívni a gyermeket. Megkérdezik az apát, és ő palatáblát és íróvesszőt kér – hiszen néma,- és Jánosnak nevezi. Ettől kezdve nincs vita. Az apa szólt, és a gyermeket így fogják hívni. Józsefben helyére került a gyermek és az ő viszonya. Emberségét, a férfi mintát, a munka szeretetét tőle tanulja Jézus. A világ és az Ördög majd csak a nyilvános működés kezdetén tudja meg, hogy ki is Jézus valójában.

Az öreg pásztor csak nem hagyta magát: „Dobd el!” – förmedt rá újra a fiúcskára. Semmit sem ér! „engem éppen arra emlékeztet, – válaszolta a kisbojtár, – hogy az Isten akkor sem dobta el az embert, amikor a bűn miatt értéktelenné lett. Ő a kicsit is megbecsüli.” A gyermekként, a betegen, idősen is fontos vagy neki. Isten senkiről sem mond le. Ez ő szeretete elkísér utolsó leheletedig, sőt, azon túl is.  Számára az ember nem üzlet. Nem addig fontos, amíg hasznot hajt, amíg szép, amíg okos és ügyes. Emberré lett értünk. Fontosak vagyunk neki minden élethelyzetben és életállapotban. Emberré lett értünk, hogy emberek maradhassunk. Valódi, kedves, derűs emberek. Emberré lett, hogy eloszlassa félelmeinket.

Az öreg pásztor elveszi a bojtártól a szalmaszálat, a földre dobja és rátapos. A bojtár felveszi. „Látod, ugyanolyan maradt. A haragod nem változtatott rajta!” – mutatja a szalmaszállat az öregebbnek. Mint ahogyan Isten szeretetén sem változtat, ha szidjuk, ha eldobjuk, ha elfeledkezünk róla. Megvárja, amíg lecsillapodik a haragunk, amíg újra eszébe jutunk. A betlehemi gyermek felnő. Mosolya, szeretete megmarad. Felülmúlja a haragunkat, indulatainkat.

Kedves Barátom! Vigyél haza ma jelképesen egy szalmaszálat a betlehemi jászolból. Emlékeztessen arra, hogy Isten a szeretet Istene, aki a kicsilett, hogy mi nagyok lehessünk. Aki a kicsiket, gyengéket is nagyon becsüli. Aki – ha eltapossuk is – ugyanaz marad. Engedd, hogy szeressen! S ha nem teher számodra, viseld gondját a szívedben. Sokszorosan megtérül a rá fordított, a vele töltött idő. Tedd ezt meg akkor is, ha a nagyobbak, hatalmasabbak kinevetnek, lenéznek érte. Tudd, hogy Neked van igazad! Erről szól az igazi Karácsony!