Húsvét után 4. vasárnap: Az anyai hivatás

2017. május 07. vasárnap, 11:10 | Írta: László atya

Bruno Ferraro: A sivatag negyven meséje ( részlet )

” Az Isten elhatározta, hogy megteremti az édesanyát. Már egy hete bajlódott vele, amikor megjelent egy angyal és így szólt: – Ezzel vesztegettél el egy egész hetet?– Igen. De olvastad-e a megrendelőlapot? Mosható legyen, de ne plasztik anyagból. 180 alkatrészből álljon és mindegyik cserélhető legyen, kávéból és az előző napok maradékából éljen, olyan legyen a csókja, hogy mindent meggyógyítson, és legalább hat pár keze legyen.

Az angyal hallgatta, és hitetlenkedve rázta a fejét:
– Hat pár?
– Nem a kezek megteremtése a nehéz – mondta az Isten -, hanem az a három pár szem, amellyel egy anyának rendelkeznie kell.
– Olyan sok?
A jó Isten bólintott. – Az egyik pár azért kell neki, hogy csukott ajtón keresztül is megláthassa, hogy mi történik, amikor beszól: „Mit csináltok?” és azt a választ hallja, hogy „semmit”. Egy másik szempárra a fej hátsó részén azért, hogy észre vegye, amit nem kell látnia. A harmadikra pedig azért, hogy mikor gyermeke valami rosszat tett, szemeivel közölhesse: „Mindent tudok és éppen ezért melletted vagyok.”

Uram – szólt az angyal, enyhén megérintve a karját -, ma már eleget dolgoztál, térj nyugovóra, holnap is lesz nap.

– Sajnos nem tehetem – szólt az Úr -, már majdnem befejeztem. Elkészült egy édesanya, aki magától meggyógyul, ha beteg, aki tud hat ember számára ebédet készíteni egy fél kiló darált húsból.

Az angyal kíváncsian körbe repdesi a minta-anyát és sóhajtva megjegyzi: – Túl gyöngéd.
– De mindennek ellen tud állni. Neked halvány fogalmad sincs mit tud egy édesanya elviselni – szólt az Úr.
– Tud gondolkodni?
– Nemcsak hogy gondolkodni tud, hanem annyira ügyesen használja az értelmét, hogy még a kompromisszumra is képes – állította az Úr.

Akkor az angyal közelebb hajolt a modell-anyához és az egyik ujját végig húzta az arcán.
– Itt van valami ami fölösleges – szólt az angyal.
– Nem fölösleges ott semmi – szólt az Úr -, az egy könnycsepp.
– Hát az meg mire jó?
– Azzal lehet kifejezni az örömöt, a bánatot, a csalódást, a fájdalmat, a magányt és a büszkeséget.
– Te egy lángész vagy! – kiáltott fel az angyal.

Finom melankóliával válaszolt az Úr – Megvallom az igazat, a könnyet nem én teremtettem!