Húsvét után 7. Vasárnap.
2016. május 08. vasárnap, 13:10 | 
Írta: László atya
Nagy Sándorról sok híres történet kering. Egyik csatában, az ellenség túlerőben volt, néhány katonája menekülni kezdett. Nagy Sándor híres volt arról, hogy sok időt töltött katonáival, ugyanazt az ételt ette, sátrukban szívesen időzött. Ismerte őket. Rákiáltott a menekülőre: Állj! Mi a neved? Sándor! – válaszolta döbbenten a katona. Vagy a neved, vagy a magatartásodat változtasd meg – mondta Nagy Sándor – mert ezzel a névvel futni az ellenség elől nem lehet!
Valahogy ehhez hasonlóan állították meg a hirtelen kapott szabadságtól megrészegült keresztényeket az I. Egyetemes Zsinat atyái. 313-ban Konstantin császár a Milánói rendelettel szabadságot ad a keresztényeknek. 325-ben összeül a zsinat. Miért? Eddig elnyomás volt és ez összetartotta őket. Mint a hordó dongáit az abroncs. A szabadság hirtelen jött, nem voltak rá felkészülve, és a tévtanítások a hatalom és a vagyonszerzés lehetősége kikezdte a keresztények egységét, elbizonytalanította még a jókat is. Ezért határozta el 318 püspök, hogy megállítja a széthullást, a menekülőket, és megfogalmazza nekik, mit jelent ez: keresztény, és hogyan kell kereszténynek lenniük egy szabad világban.
Az apostolok közössége óta ők az első meghatározó, irányt mutató közösség a kereszténység életében. Megfogalmazzák a Hiszekegyet. Hogy velük volt a Szentlélek, mi sem igazolja jobban, mint az, hogy ma is ugyanúgy imádkozzuk a hitvallást, ahogyan ők összeállították. Arra a kérdésre, hogy kik vagyunk? Így feleltek: Keresztény = Krisztusi ember. Krisztus követői vagyunk. Olyan emberek, akik az ő nyomába lépve haladunk előre. Semmi más dolgunk nincs, mint hogy a nevünket és az életünket hangoljuk össze.
Nagyon hasonló korban élünk. A kereszténység az elnyomás után a nagy szabadságban megzavarodott embereknek kell, hogy utat, irányt, magatartási formát mutasson. Mi után futunk? A pénz után. Mire kell a pénz? Amit a reklámok sugallnak. Mert azok lesznek az álmaink. Állj meg, mondják a II. Vatikáni zsinat atyái, mondják mai püspökeink. Gondolkozz! Te nem menekülhetsz! Te csak Krisztus felé futhatsz. Te tettekre születtél. Neked neved van. Te keresztény vagy, és ez kötelez.
A zsinatok sora olyan, mint a staféta. A sífutó staféta a váltásnál megérinti az induló vállát, ezzel adja át a szerzett előnyt, vagy hátrányt a pihent embernek, aki az új szakasz új kihívásaival kell, hogy megbirkózzék. A Teremtésben az Atya adja át az élet leheletét Ádámnak. Add tovább! – mondja neki. Amikor az ember elhibázza a célt, jön Jézus. Sportnyelven úgy fogalmaznánk: remek részidővel behozza a bűn okozta elmaradást. A Szentlélek növelte tovább az előnyt, és a zsinatok a váltás és tájékozódás nagy időszakai. Most mirajtunk a sor, hogy a II. Vatikáni Zsinat szellemében egy gyorsan változó korban Krisztus követői legyünk.
Mielőtt kétségbeesnénk, hogy korunk sok minden után fut, de Isten után a legkevésbé, tanuljunk meg Istennel nézni az életet. Két cipőgyárosról olvastam, hogy a sivatagba mennek felmérni, hogy érdemes e arra terjeszkedniük. Az egyik feladja: nem érdemes itt egy lépést sem tenni. Itt mindenki mezítláb jár. A mási azt mondja: ez itt a korlátlan lehetőségek földje. Itt még senkinek sincs lábbelije! – lefordítva a hit mai nyelvére: Talán soha nem volt akkora szükség Istenre, egyházra, kereszténységre a világon, mint ma. Igaz, a mai embernek csak nagyon hiteles, tiszta keresztény élet az elfogadható. Ez saját erőből nem megy. Ne feledjük:”Velünk van, a világ végéig.” Támaszunk. Állandó jelenlétét észre kell venni, és hagyatkozni az Ő erejére.
Mi kell ma a hatékony keresztény élethez? Megmaradni egységben. Ld. Az apostolokat, a zsinati atyákat. Amint valami feszegette az egységet- helyére tették. Egységben egymással és egységben Istennel. Vigyázzunk, hogy ne a rosszban fogjunk össze. Az első nagyhatalmi törekvés leírása a biblia elején ott van. A bábeli tornyot építőké. Nagyot akarnak – ami nem baj – de az már igen, hogy Isten nélkül, sőt ellenére akarják. Minden egység mulandó, amely Isten ellenére, vagy nélküle akar élni.
A hatékony élet másik alkotóeleme: NEM a rosszra. Jézus nagyon szigorú tud lenni, amikor a Sátánról esik szó. Takarodj! – mondja még Péternek is, amikor ördögi javaslattal áll elő. A határozott NEM a rosszra – mindennapi része kell, hogy legyen keresztény életünknek. És ugyanilyen alapvető elem még az Igen a jóra. De ez is mindennapi gyakorisággal. A jót ismételni kell. Így rögzül és válik életünk elválaszthatatlan részévé. Ha a rosszat ismételjük, az épül be életünkbe. Ha elmulasztjuk a jó ismétlését, a rossz azonnal a helyébe lép. Itt van a gyenge drogok engedélyezésének életveszélyes volta. Ezt minden szülő, minden szakember tudja. A kicsi naggyá nő. A kicsi jó is, de a rossz is. Nem elég tehát nem tenni a rossza, de tenni kell a jót. Mégpedig Isten mércéje és az egyház útmutatása szerint. Az a zsinati atyák mai üzenete!
