2016. augusztus 07. vasárnap, 10:45 | Írta: László atya
A hegyek a Bibliában, Isten tervében fontos szerepet játszanak. Ararát hegyén áll meg Nóé bárkája a vízözön után. A Sínai hegyen hirdeti ki Isten a tíz parancsot. A hegyi beszéd is itt hangzik el. Az olajfák hegyén fogják el Jézust, és innen emelkedik föl a mennybe. A mai evangéliumi esemény is hegyen, a tábor hegyén történik. Ez a hegy Názárettől 9 kilométerre emelkedik 562 m magasra. Tetején egy szép bazilika hirdeti az itt történt csodát.
Olvasson tovább…
2016. július 31. vasárnap, 15:50 | Írta: László atya
Ma egyre többször hangzik el, hogy pazarlóak vagyunk a vízzel, az energiával, az élelemmel, holott takarékoskodni kellene ezekkel, mert fogytán vannak a föld készletei… A mai evangéliumban arról hallottunk, hogy van valami, amivel nem szabad takarékoskodni: a megbocsátó szeretettel.
Olvasson tovább…
2016. július 24. vasárnap, 13:18 | Írta: László atya
Három dologról szól a mai evangélium: a szülői aggodalomról, az Istenbe vetett hitről és az imádságról. A szülői aggódás, gondoskodó szeretet az első mozzanata a történetnek. „Elhoztam hozzád a fiamat…” Ugyanez a szeretet teszi be a másik fiú tarisznyájába az öt kenyeret és a két halat, amelyből kb. 15000 ember lakik jól. Ennek a szülői gondoskodó szeretetnek pótolhatatlan része az apa hite. Ezt az aggódva szerető, gondoskodó hitet szenteli meg az Isten sok-sok csodával ma is.
Olvasson tovább…