Pünkösd után 21. vasárnap
2016. október 09. vasárnap, 21:01 | 
Írta: László atya
„Kiment a magvető vetni … Némely szem az útfélre esett… Akinek füle van, a hallásra, az hallja meg… Megkérgesedett ennek a népnek a szíve.” (Lk 8, 5-15.)
Mi városi emberként már nem vetünk gabonát, jó esetben is inkább csak a kiskertben veteményezünk. Hogy értsük a példát, ismerni kell a Jézus korabeli Palesztin mezőgazdaságot. Előbb szétszórták a magot a földön, aztán szántották be. Így lehetséges, hogy nem minden szemet forgatott be az eke, mert az az út szélére került, vagy, hogy nem vette észre a köves talajt a magot vető ember. Kőből pedig bőven akad azon a vidéken.
De nemcsak a mai embernek kell megmagyarázni, mi-miért történhetett úgy, ahogyan Jézus elmondja. A tanítványok sem értették magyarázat nélkül a példabeszédet. Jézus ezért az apostoloknak külön is, részletesen megmagyarázza. Ennek oka: mert nagyon fontos igazságot akar tudatosítani vele Jézus az evangélium terjedésének mértékéről.
Amikor magyarázni kezdi a példabeszédet, Izaiás prófétát idézi: „Nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek.” Megkérgesedett a szívük. Az ember hajlamos arra, hogy olyan „rendet” formáljon, amely megöli hosszútávon. Bedugjuk a fülünket, ha az ózonpajzs rombolásáról, a légkör szennyezéséről esik szó. Tudjuk, hogy rossz, de amíg nem az én bőrömre megy, nem teszek ellene semmit.
Nekem legyen ma jó. A holnap és a másik ráér. A kéreg a szívünkön önzésből van. Kockáztatjuk az életünket rövidtávú örömökért. Van pénzünk és eszünk, iszunk, nem gondolva sem a magunk leendő betegségére, sem arra, hogy mások elől esszük el a mindennapi kenyeret. Tétlenségre neveljük gyermekeinket, mondván: nekik legyen jó, holott a munka az élet alapvető része. Túlhajtjuk magunkat és elemi emberi kapcsolatainkat, sokszor egészségünket tesszük tönkre kicsivel jobb kényelemért. A normális értékrend, az emberi egészséges életritmus felbillen. Ez a kéreg a szívünkön.
Ha a látható dolgokra így reagál az ember, akkor ne csodálkozzunk, hogy a láthatatlanra – melynek következményei nem csapódnak le direkt módon a bőrén, – még kevésbé érzékeny. Ezért idézi Jézus Izaiás prófétát! Ezért magyarázza el külön apostolainak a példabeszédet! Ezért fontos nekünk is, hogy ne bízzunk csak a magunk szemében és szívében, mert az is megkérgesedett.
Időnként mi is útszéli talaj vagyunk: nagyképűen mindenhez hozzászólunk, hol felületesen, hol komolytalanul lesöprünk az élet asztaláról lényeges dolgokat. Az Istenről való tudásunk felületes. Sokszor elég – nem egy madár, mint a példabeszédben, hanem – egy jómadár, egy ügyesen megszerkesztett reklám, vagy álvallás, és máris kicsipegeti a szívünkből az Isten igéjét.
Máskor köves talajként az érvényesülés, a kényelem, az élvezet, a hóbort, a tékozló életstílus, a fék nélküli rohanás sodor el, és nem engedi megerősödni bennem az Isten igéjét. Kár a magért! Az élete kicsiben indul. Nem nagy dolgokra van szüksége. Chiara Lubic a fokolare lelkiség több milliós közösségének vezetője úgy kezdte, hogy meghallotta, hogy egy nénit ki akarnak lakoltatni, mert nem tudja kifizetni a lakbérét. Két gimnazista barátját meggyőzte, elkezdtek kalapozni a lakótelepen, az iskolában. 24 órájuk volt. Összegyűlt a pénz.
Igaz, ez a mag folyamatos gondozást igényel, mert különben a tövisek elfojtják. Ilyen gondozás az igényesen választott baráti kör magunknak és gyermekeinknek, a folyamatos ima és jócselekedet, napi szinten igényes szellemi töltekezés. Reggel a Kossuth rádióban: Reggeli imádság. Minden nap egy csepp. Ennyi kell!
Jézus azzal fejezi be a példabeszédet, hogy „akinek füle van a hallásra, az hallja meg!” Mit hallottunk meg ebből a példabeszédből? Hogy 3 olyan hely is van, ahol nem hoz termést a mag? Erről sokkal többet beszél a történet, de azt mondja, hogy a nagyobbik rész, kb. 80% jó földbe hullik, és termést hoz. Ezt nem hallottuk meg, és a mindennapi életben nem látjuk meg. Kérjük Istentől, hogy legyen halló fülünk és látó szemünk a növekedés megtapasztalására. A lelki dolgok érzékelésére. Ne engedjük, hogy elkérgesedjen a szívünk. Tudjunk a csillogáson túl az égbe látni.
A vakoknak kifinomodik a tapintásuk és a hallásuk, és részben átveszi a szem szerepét. Fontos, hogy rendszeresen csukjuk be a szemünket és nyissuk ki a szívünket. A lelkünkkel lássunk. Fontos, hogy érzékeny maradjon a szívünk mindarra, ami igazán fontos a boldogsághoz!
