Pünkösd után 17. vasárnap Mt. 15,21-28. A kánaáni asszony hite
2015. szeptember 20. vasárnap, 10:51 | 
Írta: László atya
A kenyérszaporítás után bőven volt maradék. Nagyon sok ember gyűlt össze, voltak köztük pogányok is. Gondjával, gyermeke betegségével egy pogány asszony is odamegy Jézushoz. Amikor első kérését elutasítja az Úr, találékony hittel a maradékra hivatkozik, amelyből nem csak az asztalnál ülők, hanem az asztal alatt keresgélő kutyák is részesülnek.
Jézus nem akarja szétszórni erejét, ezért koncentrál a választott nép tagjaira. Meg azért is, mert ott már évezredek csiszolta hitre építhette a gyógyítást, és hozzá kapcsolhatta a tanítást is. Ha kivételt tesz egy-egy pogány ember esetében, akkor azt azért teszi, mert nagy hitet talált benne. Így cselekszik a kafarnaumi százados estében, és most is.
„Lányomat gonosz lélek gyötri…” Mi a betegség igazi forrása? A bűn, a Sátán, a rosszindulat, harag, irigység, aggódás, félelem. Mindez fizikailag is, lelkileg is legyengít, erőtlenné tesz, rövidíti az életet, megrontja az élet minőségét. Indirekt módon is hat a bennünk és körülöttünk lévő rossz: kizsákmányoló rendszereket hoz létre, rombolja a természetet, azáltal az egészségünket, a jövőnket. Lelki és testi méreggel telíti az életterünket. A rossz lelkiismeret, Isten parancsainak elvetése sokszor súlyos betegségek forrásává válik.
Mit eredményez ez az örök élet szempontjából? Szent Ferencnek volt erről egy látomása. Álmában egy angyal szólította meg: Készülj, hosszú út vár! Egy szakadékhoz érnek az angyallal. Keskeny híd. Közepén az angyal elrepül a mennybe. A híd leszakad. Ferenc is repülne, de még kicsik a szárnyai. Nem tud eléggé felemelkedni. Meg kell várnia, amíg megnőnek és megerősödnek, akkor tud felszállni a mennybe.
Szárnyakat kell nekünk is növesztenünk, amelyekkel a mennybe tudunk majd emelkedni, ha eljön az ideje. Hogyan nő mennybe vivő szárnyunk? Imával, jótettekkel, találékony szeretettel, hittel, Krisztusra figyelő lelkülettel. Ezek alakítják ki égi közlekedőeszközeinket.
Amikor Jézus meggyőződik arról, hogy a beteg kislány anyja rendelkezik égi szárnyakkal, kellő hittel és találékony szeretettel, akkor mozdul, és segít. Amikor a mi életünkben is hasonlóképpen viselkedik, és nem ugrik első kérésre, akkor bölcs Atyaként, miattunk teszi ezt. Még erősödnie kell a hitünknek, az Istenre figyelő szemünknek, a másikat segítő szeretetünknek. Még nem eléggé, nem jól szeretünk.
A kérés nem ez Istenért van. Ő tudja, mire van szükségünk, mielőtt még kérnénk. Miattunk van, hogy felnőjünk Isten ajándékaihoz. Hogy valóban javára váljon testnek és léleknek a kért adomány. Ha a bennünk lévő bizalom szintje eléri az Isten szívét, – aki az üdvösségünket akarja -, és összhangban van az ő akaratával, akkor nyílik ki az az ajtó, amelyen elér hozzánk az ő segítsége. Mi nyitjuk ki ezt hittel, szeretettel és az örök életbe vetett reménnyel.
Az élet minden helyzetében kerestem-e Istent? Keresem-e a rám bízottak számára, életében Isten akaratát? A hozzá vezető utat? Az evangéliumi pogány asszony nagy hittel és találékony szeretettel utat talált Jézus szívéhez. Ugyanúgy a béna barátjukat vivő emberek, akik kibontották a tetőt, hogy Jézus lába elé ereszthessék a beteget. Hogyan állok én az erős hittel és a találékony szeretettel? Kit? Mikor? Hogyan vittem Isten elé imámban, tetteimben?
A lourdes-i hegyoldalban van egy a feszület előtt térdelő női szobor. Egy orosz asszony állította, aki itt nyerte vissza elvesztett hitét. Évtizedek óta nem élt keresztény életet. Megvakult. Ajánlatot tett Istennek: ha visszanyeri látását, hinni fog. Eljött a kegyhelyre. Fordítva történt: visszanyerte a hitét, és meglátta újra élete értelmét.
Mások belénk vett hite és szeretete nevelt fel minket, formált emberré, éltet ma is a házasságban, gyermekeinkkel való kapcsolatban. Istenbe vetett hitünk teszi őt láthatóvá ebben a világban, tesz minket élővé az örök élet számára. Ez adja meg a lehetségesen túli lehetőségeinket, mint adta meg a hite a kánaáni asszonynak is leánya meggyógyulását.
