Pünkösd után 35. – Húshagyó vasárnap: az Utolsó Ítélet
2017. február 19. vasárnap, 11:44 | 
Írta: László atya
A mai evangélium az ítéletről szólt, de mégsem ez a fő üzenete ennek a vasárnapnak. Az ítéletet úgy ábrázolja a példabeszéd, ahogyan azt Krisztus korában elképzelték. Ítélőszék középen, nagy jutalom a jóknak és szigorú büntetés azoknak, akik nem tették a jót. De hogy mi lesz a jutalom és a büntetés, azt nem részletezi az elbeszélés. A menny aligha lesz az örök unalom és tétlenség helye, sokkal inkább a tevékeny szereteté. Összhangban azzal, ahogyan a helyünket meghatározza az Isten a világ végén. Erre figyeljünk ebben az elbeszélésben, ezen a vasárnapon!
Az igazi üzenete ennek a példabeszédnek az üdvösség. A talentumok példabeszéde után következik a szentírásban, Arra a kérdése keresi a választ, hogy ki üdvözülhet? A zsidók erre így válaszoltak: a választottak. Máté evangéliumában Jézus így válaszol: nem az a kérdés, hogy ki van körülmetélve, megkeresztelve, hanem valami más. Nem az számít, életében ki volt zsidó, muszlim vagy keresztény… Mindenki elveszhet és mindenki üdvözülhet is. (Ld. Jeruzsálemet lerombolták, mert nem nyitott kaput a Messiásnak.)
Ez a történet a testvéri szeretetről szól. Nem az számít honnan jöttél? Milyen vallású vagy? Sokkal inkább az, hogyan éltél?! Nem a zsidók és a pogányok vétkeiről, azok megtorlásáról szól az ítélet. Sokkal inkább a másiknak nyújtott segítségről. Az ítéleten nem a szavak, hanem a tettek beszélnek. Nem a teológiai tudás számít, vagy ha igen, akkor abból annak van jelentősége, hogy mennyi erőt adott a mindennapok szeretetéhez?
Nem mindenki ismeri fel, Jézust. Mikor láttunk…? De mindenki üdvözül, aki tetteiben a nyomába szegődik. A zsidók kizárták a pogányt, a nem zsidót az üdvösségből. Máté evangélista forradalmian új fogalmat alkot. Az Istenhez tartozás jele nem az ima, nem a keresztség vagy körülmetélés, hanem az önzetlen szeretet. A hit elsősorban nem egy igazság megvallása, hanem szeretetközösség Jézussal és a másik emberrel. A hit nem tétlen szemlélődés, hanem tevékeny szeretet. Nem igazi hívő az, aki nem szeret. Keresztény=Krisztus követője mindenki, aki jót tesz.
Ebben a történetben nem az ítélet a fontos, hanem annak a mércéje: a szeretet. Mindenki, akivel jót teszünk, egyszer a bíránk lesz majd, és az is, akinek ártunk. Nem Jézus ítél majd – a tetteink állítanak jobbra, vagy balra minket. Bal oldalon az önző, könyörtelen, mások szenvedése, szüksége iránt érzéketlen emberek állnak majd. Mi a törvény igazi megszegése? A szeretet megtagadása. Mi a büntetés? Örök tűz, végtelen magány.
Jézus nem csak beszél erről, hanem e szerint is él. Életét adja értünk. Példát ad. Az utolsó ítélet nem félelmet akar gerjeszteni bennünk, hanem arra akar megtanítani, hogy a végtelenbe nyíló boldogság csillog minden jótett mögött, és óriási veszély, minden elmulasztott szeretet nyomán. Kedves mesémmel szeretném zárni ezeket a gondolatokat:
Egy régi történet olyan királyról szól, aki a kor szokásának megfelelően udvari bolondot tartott. Az ilyen bolondnak joga volt ahhoz, hogy megmondja az igazságot a királyoknak és a hercegeknek, még akkor is, ha az keserű volt. Ha ugyanis az igazság keserű volt, akkor egyszerűen csak annyit fűztek hozzá: ,,Hiszen ő bolond!” Egyszer a király olyan ezüst bolondpálcát adott bolondjának, amelynek végén arany harangocska hintázott. Majd ezt mondta: – Az biztos, hogy te vagy a legnagyobb bolond, aki csak létezik a világon. De ha egyszer mégis találkozol olyan emberrel, aki még nálad is nagyobb bolond, add tovább neki ezt a pálcát.
A bolond éveken át hordozta magával a pálcát. Egy napon azután megtudta, hogy haldoklik a király. Csendesen bement a betegszobába és így szólt: – Király, hallom, nagy útra akarsz indulni. – Nem akarok – válaszolt a király -, hanem kell! – Bizonyára hamarosan visszatérsz. – Nem – sóhajtott a király. – Abból az országból, ahová én utazom, nincs visszatérés. – No, akkor viszont bizonyára régen előkészítetted az utazást. Remélem, gondoskodtál arról, hogy abban az országban, ahonnan nincs visszatérés, királyi módon fogadjanak. A király a fejét rázta. – Ezt elmulasztottam. Sosem volt időm arra, hogy előkészítsem ezt az utazást. – Ó, akkor te valószínűleg nem tudtad, hogy majd egyszer el kell indulnod erre az útra! – Már régóta tudtam. De – mint mondtam -, sosem volt időm, hogy megtegyem a helyes előkészületeket.
A bolond ekkor csendesen letette pálcáját a király ágyára és így szólt: – Azt parancsoltad nekem, hogy annak adjam tovább ezt a pálcát, aki még nálam is nagyobb bolond. Király, fogd a pálcát! Te tudtad, hogy át kell menned az örökkévalóságba, és hogy onnan nincs visszatérés. Ennek ellenére nem törődtél azzal, hogy megnyíljanak neked az örök hajlékok. Király, te vagy a legnagyobb bolond! Amikor böjtölünk, arra emlékeztetjük magunkat, amiről a király elfelejtkezett: hogy át kell mennünk egy másik életbe, ahonnan nincs visszatérés. Tegyünk arról, hogy megnyíljanak nekünk az örök ország kapui, és ez az óra ne félelmetes, hanem örömteli pillanata legyen életünknek!
