2020. november 17. kedd, 20:29 | Írta: Tamás atya
„JÖJJETEK, ATYÁM ÁLDOTTAI!” – VILÁGMÉRETŰ KÖZÖS IMÁDSÁG NOVEMBER 21-ÉN
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus titkársága újra világméretű imádságra hívja a hívőket.
A 2021 szeptemberében tartandó 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve a tetteinkkel szeretnénk kimutatni hitünket a világ felé, ezért a NEK szervezői
2020. november 21-én 17 órától
újabb világméretű imádságot hirdettek meg.
A római katolikus templomokban szentségimádást tartanak.
Kapcsolódjunk be minél többen ebbe a közös imádságba, s buzdítsunk erre másokat is.
A rendkívüli helyzet miatt otthon más módon is imádkozhatunk, de lehetőleg az egyház imádságát vegyük elő, a zsolozsmát vagy a zsoltárokat!
Arra kérnek még a szervezők, hogy egyénileg is, közösségileg is jelentkezzünk be IDE kattintva, hogy valamelyest számon lehessen tartani, hányan is leszünk.
Mit kell tenned, ha csatlakozni szeretnél?
- Keress olyan helyet az IEC200 honlap térképén, ahol már van megjelölt görögkatolikus imádság (vecsernye vagy Szent Liturgia) és november 21-én csatlakozz hozzájuk! A portálon is van lehetőséged előre jelezni a részvételed, otthonról is tudsz csatlakozni az imához!
- Ha nincs a környékeden ilyen megszervezett imalehetőség, akkor a helyi templomban, iskola- vagy kórházkápolnában, szerzetesi közösségben szervezz a helyi atyával egyeztetve valamilyen imádságot. A mostani járványügyi helyzetben csatlakozhatsz otthonról Jézus-imával, zsolozsmával, zsoltárolvasással, a Szentírás olvasásával, stb.
- Hívj meg másokat is erre az imádságra! Egyrészt, hogy Te se légy egyedül, másrészt, hogy másoknak is legyen lehetőségük erre az imára.
- Lehetőséged van feliratkozni a NEK 2020 hírlevélre, aminek segítségével folyamatosan tájékozódhatsz arról, hogyan halad a 2021-es budapesti eucharisztikus kongresszus előkészítése, és első kézből értesülhetsz a programokról, bekapcsolódási lehetőségekről.
Legyen ez a világméretű imádság a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készületünk következő állomása, s éljük át újra Isten megújító szeretetét!
2020. november 14. szombat, 07:03 | Írta: Tamás atya
KÖZLEMÉNY A JÁRVÁNYÜGYI ELŐÍRÁSOK GÖRÖGKATOLIKUS EGYHÁZI VONATKOZÁSAIRÓL
A Magyarországi Sajátjogú Metropolitai Egyház a keleti rítusból fakadó különbségek miatt saját, de a Magyar Katolikus Püspöki Karhoz hasonló tartalmú iránymutatást tesz közzé, amely igazodik a magyarországi egészségügyi előírásokhoz, s azok változása esetén további részletezés várható.
A járvány okozta rendkívüli helyzetben lélektani és lelki szempontból a templomoknak különösen is kiemelt szerepük van. Ezért amikor arra lehetőség van, a templomainkat nyitva tartjuk, a szertartásokat a megszokott időkben végezzük, csupán a virrasztási szertartásokat igazítjuk az esti kijárási korlátozásokhoz. A szent helyek látogatásakor természetesen be kell tartani a hatósági előírásokat.
Az idősebb, gyengébb immunrendszerrel rendelkező illetve más betegségben szenvedő híveinket saját érdekükben arra kérjük, hogy most újra egy ideig inkább ne jöjjenek el a szertartásokra. Az otthon maradott hívek legyenek tudatában annak, hogy az Egyház nem hagyja abba az imádságot. Az Egyháznak ezen szüntelen imádságához csatlakozik minden egyéni vagy családban imádkozó. Ezt a bekapcsolódást több helyen a technikai lehetőségek is segítik. Igyekezzünk ezeket kihasználva elsősorban saját parókiánk szertartásainak élő részesei lenni, ezzel is erősítve a helyi közösségbe tartozásunkat, de ugyanígy lehetőségünk nyílik a székesegyházi, máriapócsi vagy bármely más helyen szépen végzett szertartásokat is imádsággal követni.
Aki vasár- vagy ünnepnapon csak ilyen közvetett módon tud részt venni a templomi szertartáson, az is helyesen teljesíti Egyházunk erre vonatkozó előírását.
A gyóntatást minden esetben maszkban, ha az időjárás engedi, szabad téren, vagy legalábbis nem szűk belső térben, a kellő távolságot megtartva végezzük. Erre a bűnbánati lehetőségre használjuk ki a teljes karácsonyi böjti időt, hogy ne csak az utolsó pillanatokban, az ünnep közvetlen közelében kelljen fölkeresni a gyóntató atyákat.
A gyóntatás mellett a betegellátás, a rendkívüli áldoztatások esetén is fokozottan ügyeljünk arra, hogy tevékenységünk ne adjon lehetőséget a vírusfertőzésre. Lehetőség szerint ezeket a szent cselekményeket is szájmaszkban, védőkesztyűben, védőruházatban ünnepeljük.
A márciusban közzétett könyörgéseket minden Szent Liturgián és minden hármas ekténiát magába foglaló szertartáson végeznünk kell. Könyörögjünk a mindenható és irgalmas Istenhez, hogy ez a vészhelyzet ne tegyen próbára erőnkön felül, hanem vezessen mindnyájunkat bűnbánatra és Istenhez való megtérésre.
Imádkozzunk továbbá a betegekért, azok testi és lelki gyógyulásáért, illetve az orvosokért, ápolókért, beteggondozókért, hogy legyen erejük és kitartásuk embertársaik megsegítésére.
Imádságaink abban is segítségünkre lesznek, hogy a nehéz élethelyzetekben se veszítsük el a reményt. „Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Tim 1,7) Ez az Istentől kapott erő, szeretet és józanság vezesse tetteinket!
Budapest, 2020. november 9.
Görögkatolikus Hierarchák Tanácsa
2020. november 11. szerda, 20:34 | Írta: Tamás atya
November 15. Pünkösd után 24.vasárnap
Guriász,Számón és Abibosz vértanúk – 7.hang
Ezen a napon kezdődik az Üdvözítő Krisztus születése
ünnepét előkészítő bűnbánati időszak!
A Szent Liturgiát 10 órakor kezdjük.
Tekintettel a vírus terjedésének erősödésére kérem, hogy a templomban használjuk az arcmaszkot, a bejáratnál pedig a kézfertőtlenítőt!!!
2020. november 07. szombat, 10:36 | Írta: Tamás atya
November 08. Pünkösd utáni 23.vasárnap
Mihály és Gábor főangyalok és a többi égi erők
10 órakor Szent Liturgia
2020. október 27. kedd, 09:48 | Írta: Tamás atya
November 01.vasárnap-Pünkösd után 22.vasárnap
Kozma és Damján ingyenes orvosok-5.hang
10 órakor Szent Liturgia
Ezen a misén panachidában
emlékezünk meg elhunytjaikról.
Aki név szerinti említést kér,kérem iratkozzon fel!!!
Erre e-mailben és a Facebook csoporton
keresztül is van lehetőség!!
Tekintettel a vírus terjedésének erősödésére kérem, hogy a templomban használjuk az arcmaszkot, a bejáratnál pedig a kézfertőtlenítőt!!!